-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Huszadik alkalommal adják át a Szent István Emlékérmet – egy orvos házaspár a díj várományosa
Az ünnepségre 2023. augusztus 16-án, szerdán 18.00 órai kezdettel a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban kerül sor, a nyilvános eseményre tisztelettel invitálják az érdeklődőket!
A magánszemélyek által 2004-ben alapított Szent István Emlékérmet és Díjat minden évben olyan személyiségnek ítélik oda, akinek munkásságához, szakmai életútjához, emberi hozzáállásához mindenkor Szent István öröksége szolgált iránymutatásul, a Szent István-i keresztény értékrendnek megfelelő életet élt, és ennek szellemében kiemelkedő tevékenységet végzett. Váltott jelleggel egyik évben egy Székesfehérvárhoz szorosan kötődő, másik évben egy országosan ismert és munkásságát tekintve nagy jelentőségű személy kapja.
A Szent István Érdemérem és Díj Alapítvány kuratóriumának döntése nyomán ezúttal egy orvos házaspár, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház doktorai, Dr. Simon Gábor csecsemő- és gyermekgyógyász, hematológus, neonatológus, sürgősségi orvostan szakorvos, illetve Dr. Gervain Judit PhD címzetes egyetemi docens belgyógyász, gasztroenterológus, laboratóriumi szakorvos kapja az elismerést – jelentették be a Püspöki Palotában rendezett sajtótájékoztatón.
Dr. Csurgai Horváth József, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója, kuratóriumi tag elmondta, hogy az 1990-es évek végén rendkívül fontosnak tartották a civil szférát, a civil kezdeményezéseket, ennek nyomán jött létre a Szent István-díj. Az elmúlt húsz évben a díjazottakról hozott jó döntések megmutatták, hogy milyen értékrend és morál mentén gondolkodik a kuratórium. Az első díjazott Sobor Antal kiváló író és tanár volt, akinek műveit ma is olvassuk, így munkássága ott van a mindennapokban.
A Szent István Emlékérem és Díj ma már Székesfehérvár határain túl is ismert és elismert azáltal, hogy egyik évben egy helyi személyt díjaznak, míg váltott esztendőkben egy országos merítésből keresik meg az alkalmas személyt. Minden évben több javaslat érkezik, és a Kuratórium mindig igyekszik kiválasztani az elismerésre leginkább méltó személyt – számolt be Spányi Antal megyés püspök, a Kuratórium elnöke.
Hozzátette: az elmúlt években kivételesen egy alkalommal kivételesen posztumusz Sulyok Ignác ciszterci szerzetes kapta az elismerést, illetve intézményként díjazásban részesült a Cisztreci Szent István Gimnázium. Kivételes lesz a 2023-as alkalom is azzal, hogy ezúttal egy orvos házaspárt díjaznak.
Dr. Simon Gábor a Szent György Kórház osztályvezető főorvosa volt hosszú időn keresztül, mind a mai napig dolgozik, tapasztalatával, tudásával segíti a gyógyító munkát.
Lépést tart a tudománnyal, konferenciákon vesz részt, előadásokat tart. Sok apró, minimális súllyal született kisgyermeknek az életét mentette meg, és segítette őket a fejlődésben.
Dr. Gervain Judit nagy tapasztalattal rendelkező belgyógyász, volt osztályvezető, akinek sokan köszönhetik az egészségük visszanyerését.
Tudásával sok embernek igyekezett visszaadni az egészséget és azt a testi állapotot, amely nélkül egy merőben más minőségű életet tudtak volna élni.
Az ünnepségre szeretettel várják a díjazottak tisztelőit és mindazokat, akiknek fontos a Szent István-i eszme, értékrend és mindaz, amivel az államalapító ma is gazdagít bennünket.