Pauker Kálmánt a Székesfehérvár Sportjáért kitüntetésben részesítette a város, elismerve azt a két évtizedes munkát, amelyet a Városi Labdarúgó Szövetség élén végzett. Az általa vezetett testület rányítása alatt a fehérvári kispályás labdarúgó-bajnokság több ezer amatőr sportolót megmozgató esemény lett, az elnök nyugalomba vonulása lezár egy korszakot. A vele készült interjúban elmondja, soha nem fog elszakadni a sporttól, és elsősorban a labdarúgástól.
Készült számvetés most, hogy befejezte a munkát? Hogy honnan hová jutott, mennyi csapatot mozgatott meg a városi futball az elmúlt húsz évben?
1993. március 9-én volt a városi labdarúgó szövetség alakuló közgyűlése, akkor 56 kispályás csapatot vettünk át, egycsoportos körzeti bajnokságban. Ezt 2000-ben átadtuk a megyei szövetségnek, megkaptuk az öregfiúk-bajnokságot, majd újabb tíz év múlva indítottuk a női bajnokságot. A csapatlétszám az évek során 130-ig szökött fel, 2008 körül kezdett csökkenni, jelenleg a városban mintegy 80 kispályás csapat van.
Mi volt az alapvető feltétele, hogy sikeres lehessen ez a hosszú időszak?
Mindig próbáltunk megújulni, sok mindent megváltoztattunk az elődeinkhez képest. Az első osztály küzdelmeit bevittük terembe, meghatározott időben és helyen játszottak a csapatok. A másodosztály ugyanígy egységesítve a Máv Előre-pályán játszott. A városi televízióban kispályás műsor volt összefoglalókkal, megjelenést biztosítottunk a sportágnak. Fehérváron mindig is nagyon népszerű volt a labdarúgás, nem kellett feltalálnunk a spanyolviaszt – egyszerűen a szervezettségen próbáltunk javítani.
Személyes sikernek tekinti, hogy jól működő rendszert tud átadni az utódoknak?
Igen, személyes sikeremnek is tekintem, ezt a város is elismerte a kitüntetéssel. De egyedül nem tudtam volna csinálni, kellett egy nagyon jó csapat – sajnos ők is velem együtt öregszenek… Lezárjuk most azt a húsz évet, ami egy korszakváltás volt a székesfehérvári kispályás és szabadidős labdarúgásban. Remélem, húsz év múlva azt fogják mondani, hogy 2013 is egy korszakváltás volt.
Jöhet a pihenés? Gondolom, nem fog teljesen elszakadni a fehérvári sporttól.
Minden hétvégén több mérkőzést megnézek a Videotontól kezdve az Ikarusig, elsősorban tehát a fehérváriakat, de elmegyek vidékre is. Szerencsére a családom soha nem nézte rossz szemmel a futballmániámat, a fiam megye egyben fejezte be a pályafutását labdarúgóként, a feleségem is imádja a sportot. Igaz, ő főleg „kézilabdás”, járunk Veszprémbe meccsekre, de a jégkorongra is bérletünk van. Amíg az egészségem engedi, mindenhol ott leszek, ahol sport van.
