Húsvét utáni karanténbeszélgetés Bobory Zoltánnal, a Vörösmarty Társaság elnökével

Az egyén békéje akkor lehet teljes, ha szándéka és megvalósított akarata egy magasabb, magasztosabb célt is szolgál." Bobory Zoltán költő, író, előadóművész, népművelő. A legendás Látó-kör vezetője, majd a Szent István Művelődési Ház igazgatója volt. A Don-kanyar kápolna felépítésének kezdeményezője. A Vörösmarty Társaság elnökével hitről, Istenről, irodalomról, járványról is beszélgettünk.
2020.04.14. 18:35 |
Húsvét utáni karanténbeszélgetés Bobory Zoltánnal, a Vörösmarty Társaság elnökével

„Gondolhatjuk azt, hogy a koronavírus spontán természeti jelenség, ám hívő lélekkel el kell gondolkodni arról, hogy a Jóisten ezt próbatételnek szánja-e? Erről írtam egy verset, amelynek az a címe, hogy Hajnali kérdés:Uram, mit szeretnél,mondd!/Azt hogy a világ ne olyan legyen, amilyennek én látom?/Miért hallgatsz, Uram? Ez nem az én dolgom, fiam/ - ebben benne van az ember hite. Az, hogy a Jóisten a sorsunkat a saját kezünkbe adta. De ezt a kezünkbe adott sorsot - az ő felügyelete alatt - nekünk kell alakítanunk.

A Szűzanya nem vette le rólunk a kezét.

Ebben a helyzetben, amiben most vagyunk, ilyen próbatétel idején ezt meg kell, hogy erősítsük magunkban.

És hány ilyen próbatétel volt a magyarság történetében és hányszor, de hányszor hallgatta meg a Jóisten a könyörgésünket! A járvány komoly próbatétel számunkra, de Szűz Mária oltalmával ez a nemzet meg fogja találni önmagát. Van kihez fordulnunk és van kihez tartoznunk. Az hiszem lelki és profán síkon is igaz az, hogy:

„Egyetlen magyar ember sincs egyedül.”

Aki hisz a Jóistenben, az hisz az emberekben és reménykedhet abban, hogy a magyarság túl lesz ezen a krízisen.

Többen mondják, hogy ez az időszak be fog kerülni a történelemkönyvekbe. Ha csak egy bekezdés erejéig, de bekerül. Mi a helyzet az irodalommal? Az irodalomban is lenyomatot hagynak majd ezek a hetek, hónapok?

Így, hogy még benne vagyunk ebben az időszakban, csak a saját gondolataimat, érzéseimet tudom megfogalmazni; ezek alapján azt mondom, hogy feltétlenül lesz és van hatása ezen időszaknak a magyar irodalomra. Nem csak az irodalmunkra, az egész nemzetünkre, jelenünkre és jövőnkre is kiható próbatétel ez, így bizonyosan megjelenik majd a magyar irodalomban.

Igaz, kortárs irodalmunkból hiányolom az Istenhez való viszonyunk megnyilvánulásait, ami néha kicsit el is bizonytalanít, annak ellenére hogy tudom a legfontosabb az Istenbe vetett hitünk. Ha ezt a kortárs magyar irodalom vonatkozásában végiggondoljuk, akkor azt láthatjuk, hogy kevés istenes vers jelenik meg és kevesen vannak a nagy elődöket követő költők, írók.

Mindazonáltal meggyőződéssel mondom és vallom: ez a helyzet megerősíti bennünk az összetartozás érzését és az egymás iránti felelősségvállalást.

Interjú

  1. A várost és polgárait szolgáljuk

    A Városgondnokság elfogadott üzleti tervéről, az idei legfontosabb feladatokról, fejlesztésekről kérdeztük Bozai István városgondnokot. Kiemelte, hogy az önkormányzat nagy útfelújítási programján túl és amellett a Városgondnokság idén csaknem 300 millió forintot költ járda- és parkolófelújításokra. Szó volt a zöldterületek fenntartásáról, a temetők üzemeltetéséről és a köztisztaságról is.

    2026.03.10.
  2. A könyvkötészet egy életre szóló szerelem - beszélgetés a Mórocz házaspárral

    Ötven éve mondtak igent egymásnak és azóta alkot együtt az a házaspár, akit a fehérváriak jól ismernek, és akiknek keze munkái ország-, sőt világszerte hirdetik mesterségüket. Műhelyükben együtt él múlt és jelen, hiszen immár fél évszázada, hogy Mórocz István és Mórocz Istvánné Márta kézműves könyvkötőként értéket mentenek, valamint egyedi dísz- és használati tárgyak készítésével újakat teremtenek.

    2026.03.06.
  3. Költségvetés 2026

    Stabil, biztonságos működést garantáló, emellett pedig jelentős fejlesztéseket is tartalmazó költségvetést fogadott el Székesfehérvár Közgyűlése pénteki ülésén. Székesfehérvár 89,5 milliárd forintból gazdálkodhat idén.

    2026.02.20.
  4. Az Ikarustól a tigriscápákig

    Egykor az Ikarus 300-as buszcsaládjának világhírűvé vált formatervéért kapott nívódíjat, később a szaudi király számára tervezett luxusbuszokat, aztán szó szerint a „mélybe rántotta” őt a Vörös-tenger színpompás élővilága. Őrsi Ferenc ipari formatervező ma már túl van 2100 tengeri merülésen, s a 75. születésnapjához közeledve úgy döntött, a világ elé tárja azokat a különleges felvételeket.

    2026.01.26.