-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Hőségriasztást rendeltek el ma déltől hétfő éjfélig
Másodfokú hőségriasztást rendelet el az Országos Tisztifőorvos ma déltől 2015. június 15. hétfő 24.00 óráig. Székesfehérváron vízosztással, ivókutak és klimatizált, illetve hűvös helyek megnyitásával segítik a polgárokat. Az alábbiakban Székesfehérvár polgármesterének tájékoztatója olvasható.
2015.06.11. 16:26 |
Másodfokú hőségriasztást rendelet el az Országos Tisztifőorvos ma déltől 2015. június 15. hétfő 24.00 óráig. Székesfehérváron vízosztással, ivókutak és klimatizált, illetve hűvös helyek megnyitásával segítik a polgárokat. Az alábbiakban Székesfehérvár polgármesterének tájékoztatója olvasható.
"Tájékoztatom Székesfehérvár Megyei Jogú Város lakosságát, hogy az Országos Tisztifőorvos 2015. június 11. csütörtök 12.00 órától 2015. június 15. hétfő 24.00 óráig másodfokú hőségriasztást rendelt el. A hőhullám élettani hatásai: a hő stresszt, napszúrást és hőgutát okoz. Kérem a lakosságot, különösen a betegeket, a 0-14 éves korú gyermekeket és az idősebb korosztályt, hogy kerüljék a szabadban tartózkodást és dolgozást, illetve tartózkodjanak minél többet árnyékban vagy hűvös/klimatizált helyiségben a további információig.
A hőhullám hatásainak csökkentése érdekében az alábbi intézkedéseket tettük: egészségvédelmi ajánlások közzététele, villamos áramszolgáltatás és ivóvízellátás zavartalanságának biztosítása, közutak locsolása, közkutak működésének biztosítása Székesfehérvár területén.

Vízosztás 12.00 és 17.00 óra közötti időtartamban az alábbi helyeken:
- Városház tér
- Piac tér (McDonald’s melletti terület)
- Várkörút – Dózsa Gy. út – Mátyás király körút – Zichy liget sarok.
Reggel hét órától az esti órákig a tűzcsapokra ivásra alkalmas szerkezetek felszerelése:
- Béke tér, Vasútállomás (autóbuszkijáratnál)
- Prohászka O. utca - Kaszap I. utca sarok
- Petőfi S. utca - Kossuth L. utca sarok
- Várkörút - Watthay utca sarok (Brunszvik óvodánál)
- Piac tér - Liszt F. utca sarok
A bárki által igénybe vehető klimatizált, illetőleg hűvös helyiségek:
- Alba Plaza, (minden nap nyitva tartási időben, vasárnap 8-22)
- Autóbusz Pályaudvar váróterem,
- Fehér Palota, (minden nap nyitva tartási időben, vasárnap 10-24)
- Városháza Díszterme (hétvégén: 10-18h)
Felhívom a munkáltatókat, hogy a munkavállalók hőterhelésének csökkentése érdekében a szükséges intézkedéseket haladéktalanul tegyék meg. Kérem, hogy az elrendelt intézkedéseken túl az ajánlásokat feltétlenül tartsák be egészségük védelme érdekében! A várható változásokról a város honlapján keresztül haladéktalanul tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot!
Dr. Cser-Palkovics András polgármester"
Pénteken este hat órától az alábbi utcák locsolása kezdődik meg a városban:
1. FECSKEPARTI LTP.
2. SZEDRESKERTI LN.
3. YBL LTP.
4. MÁTYÁS KIR. KRT.
5. PALOTAVÁROSI LTP. (HÜBNER, GÁNTS PÁL, KELEMEN B., BÁTKY ZS., HOROG U., SÜTÕ U., TOLNAI U., SZIGET U., CSEREPES KÖZ, JANCSÁR U., BALATONI ÚTI LTP-I RÉSZ)
6. TÓVÁROSI LN. (HORVÁT I. U. LTP-I RÉSZ, HOSSZÚSÉTATÉR LTP-I RÉSZ, TORONYSOR, SZALAGSOR)
7. RÁDIÓ LTP.
8. SÓSTÓI LN.
9. HORVÁT I. LTP.
10. PROHÁSZKA U. (TÁRSASHÁZI SZAKASZ)
11. VÁRKÖRÚT
12. PETÕFI U.
13. KOSSUTH U.
14. RÁKÓCZI U.
15. ÕSZ U.
16. SEMMELWEIS U.
17. MANCZ J. U.
18. ALMÁSSY LTP.
19. FÁY LTP.
20. VÍZIVÁROSI LTP.( BUDAI ÚTI LTP-I RÉSZ, KIRÁLYSOR, GÁZ U., SARLÓ U.)
21. LÖVÖLDE U.
22. DEÁK F. U.
23. ERZSÉBET U.
24. KÖFÉM LTP.