-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Homokrajzok - három egyfelvonásos a fehérvári balettől március 31-én a színházban
Az első, a Félhomály című darab félelmeinkről szól, arról az állapotról, amikor az ember nem látja tisztán az őt körülvevő dolgokat a maguk valójában, így a látott képet képzelete egészíti ki. A félhomály előhívja a sötétben rejtőző démonokat; az álarcok, amelyeket az ember addig viselt, lehullanak, nem védik többé, nem rejtik el valódi arcát.
A második produkció, az Eltűnőben címet viselő, költői hangvételű mű az emberi kapcsolatok törékenységéről, sérülékenységéről mesél. Ez az első olyan produkció a tavaly alapított Székesfehérvári Balett Színházban, amelyet vendég koreográfus készített a társulat számára: a norvég Kristian Ole Tangen nyolc táncművészre álmodta meg a darabot.
Az estet záró címadó balett, a szinte a teljes társulatot felvonultató Homokrajzok költői képet rajzol az elmúlásról, miközben a táncosi lét tiszavirág életű mivoltáról is szól. A tánc – lényegét tekintve – mozdulatrajzok összessége a térben, amelyek olyanok, mint a vízre rajzolt vonalak, a homokba írt szavak, vagy akár egy tengerparton, gyerekkéz építette homokvár, amelyet az idő vagy egy óvatlan lépés elporlaszt – fogalmaz a rendező az alkotásról.
Az idei évadban már bérletes formában is megnézheti a közönség az előadásokat. A Homokrajzok című kétfelvonásos táncestet a 14 éves kortól, felnőtteknek ajánlott PremiereBalett és Allegro bérletekben játsszák majd a Vendégségben Kafkánál című táncos videóklip és a Rómeó és Júlia című táncdráma mellett. Ezen kívül a 7–13 éveseknek szól a Hattyú és Varázsló bérlet, amelyekben a tavaly bemutatott, telt házak előtt játszott Diótörő és a májusra tervezett Aladdin című mesebalett kapott helyet, utóbbit ugyancsak vendégművész, Nemes Zsófia koreografálja.
Az előadásokra jegyeket és bérleteket személyesen az Alba Regia Szimfonikus Zenekar pénztárában, a Vörösmarty Színházban lehet váltani, online pedig a balettszínház honlapján.