-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Hogyan működik a rendszer? - diákok látogatása a Fűtőerőműben
Pénteken szakvezetéses erőmű látogatással tették izgalmassá környezettechnika órájukat a Bugát Pál Szakközépiskola 11/c osztályos diákjai. Szakmájukhoz leginkább a hatalmas vízlágyító berendezés és az ebben zajló kémiai folyamatok voltak a legérdekesebbek, de megismerhették a műemléknek számító áramfejlesztőket is. A távhőszolgáltatás napján mintegy százan voltak kíváncsiak, hogy milyen belül a fehérvári Fűtőerőmű.
2016.03.04. 11:25 |
Pénteken szakvezetéses erőműbejárással tették izgalmassá környezettechnika órájukat a Bugát Pál Szakközépiskola 11/c osztályos diákjai. Szakmájukhoz leginkább a hatalmas vízlágyító berendezés és az ebben zajló kémiai folyamatok voltak a legérdekesebbek, de megismerhették a műemléknek számító áramfejlesztőket is. A távhőszolgáltatás napján mintegy százan voltak kíváncsiak, hogy milyen belül a fehérvári Fűtőerőmű.
KÉPGALÉRIA - nézzen be Ön is a Fűtőerőmű rejtett zugaiba!
KÉPGALÉRIA - nézzen be Ön is a Fűtőerőmű rejtett zugaiba!
A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének javaslatára minden évben március 6-án az Energiatakarékossági Világnappal egy időben rendezik meg a távhőszolgáltatás napját. A tagvállalatok ezen napon megnyitják kapuikat a lakosság előtt és bemutatják a távhőellátásban rejlő környezet-, klíma- és energiapolitikai előnyöket és a fiatalokat is mozgósító programokat szerveznek.
A SZÉPHÕ Zrt. az óvodásoknak és az alsó tagozatos diákoknak kreatív pályázatot hirdetett „A város kályhája” címmel. A gyerekeknek egy-egy cipősdobozt kellett berendezniük, bemutatva, hogy mit jelent számukra az otthon melege. A felső tagozatos és középiskolás tanulóknak izgalmas kvíz- és ügyességi játékot szerveztek és a győztes csapat elnyeri a „Táv-Hősök” címet és a vándorkupát.

