-
Kórházi felügyelő tanács tagokat keresnek
Nyilvános felhívást tett közzé az egészségügyi intézmény. Olyan egészségügyi területen tevékenykedő társadalmi szervezetek jelentkezését várják, amelyek részt kívánnak venni az egészségügyi intézmény kórházi felügyelő tanácsának munkájában. Jelentkezni 2026. június 30-ig lehet.
2026.05.21. -
Fehérvár köszöntötte katonáit
Évtizedes hagyományokhoz híven és a Magyar Honvédelem Napjához kötődően Székesfehérvár Önkormányzata gálaesttel köszönte meg a helyőrségben szolgáló katonák áldozatos munkáját. Az ünnepség keretében idén is átadták Székesfehérvár városának rangos elismerését, a Sipos Gyula-díjat, valamint a Gyuricza-emlékgyűrűt.
2026.05.19. -
Drogdílereket fogtak el
Hét kábítószer-kereskedőt vettek őrizetbe Fejér vármegyében. Seregélyesi, perkátai és fehérvári személyeket gyanúsítanak azzal, hogy tiltott szert árultak. Többek között több mint egy kg kristályos anyagot foglaltak le a rendőrök a házkutatások során.
2026.05.20. -
Kiszáradás határán a Velencei-tó
Kritikusan alacsony a Velencei-tó vízszintje, már a nyár kezdetén 70%-a hiányzik a tó vízkészletének! Hiába a múlt héten lehullott 30 mm-nyi csapadék, jelen pillanatban úgy áll, hogy június közepére elérheti a vízállás Agárdnál a valaha volt legalacsonyabb szintet.
2026.05.20.
Hogyan mennek Fehérváron a dolgok? - idén is elkészült a helyi demokrácia audit
A városi közhangulat fontos fokmérője az általános elégedettség, az, hogy mennyire elégedettek a lakosok azzal, ahogy Székesfehérváron „mennek a dolgok”. A lakosok túlnyomó többsége javulást lát Székesfehérvár életében. Az Intézet kérdezőbiztosai 300 véletlenszerűen kiválasztott székesfehérvári, 18 év feletti lakossal készítettek telefonos interjút.
2016.10.26. 13:44 |
Mind az önkormányzati problémaismeret, mind pedig a döntéshozói igénymegfelelés ciklusról ciklusra folyamatosan javul Székesfehérváron. Ez állapítható meg a Magyar Városkutató Intézet Helyi Demokrácia Audit 15. jelentéséből.
Az Echo Szociológiai Kutatóintézet a korábbi években rendszeres társadalomtudományi kutatással vizsgálta a székesfehérvári helyi demokrácia helyzetét, amely feladatot ezentúl a Magyar Városkutató Intézet látja el. Hat dimenzióban vizsgálták a lakossági véleményeket, ezek a lakossági elégedettség, a döntéshozói problémaismeret, az igénymegfelelés, az átláthatóság, a beleszólás, a részvétel, és a helyi sajtó függetlensége. A mostani kutatásra 2016. október 5-11. között került sor. Az Intézet kérdezőbiztosai 300 véletlenszerűen kiválasztott székesfehérvári, 18 év feletti lakossal készítettek telefonos interjút.

Lakossági elégedettség
A városi közhangulat fontos fokmérője az általános elégedettség, az, hogy mennyire elégedettek a lakosok azzal, ahogy Székesfehérváron „mennek a dolgok”. A lakosok túlnyomó többsége javulást lát Székesfehérvár életében. Nagy arányban, 53 százalékban érzik és látják a város elmúlt egy évében megvalósított fejlesztéseit, ez lecsapódik a véleményekben is. Valójában 2013-tól folyamatosan nő azok száma, akik javulást látnak a korábbi évekhez képest. Az ellenkező póluson idén mindössze 6 százalék található, vagyis mindössze 6 százalék szerint romlott a város helyzete tavalyhoz képest.

A felmérés részleteit sajtótájékoztatón ismertette Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármestere és Domokos Tamás, a Magyar Városkutató Intézet ügyvezetője. Elmondta, hogy évről évre ugyanolyan módszertan szerint dolgoznak. Kiemelte, hogy akár pozitív, akár negatív hatásokat mért a kutatás a városvezetés mindegyik esetben vállalta az eredményeket.
„A városvezetés mindig nyitott volt a negatív kritikára is, hiszen fontos, hogy legyen helye és terepe a jobbító szándékú kritikának és ez jusson is el a döntéshozókig. Látva a trendeket, megállapítható, hogy pozitív a visszacsatolás és ez megerősíti azt a hat éve tartó munkát amit végzünk. Köszönjük a fehérváriaknak, hogy partnerek ebben!” - mondta Róth Péter alpolgármester.
Önkormányzati problémaismeret
Arról, hogy az önkormányzat mennyire ismeri, hogy mit szeretnének a fehérváron élő emberek, a tavalyi évhez hasonlóan most is megoszlanak a vélemények. A válaszadók 20 százaléka szerint teljesen, további 34 százalékuk szerint nagyrészt ismerik az önkormányzatnál, hogy mit szeretnének az itt élők, míg teljesen negatív véleményt formál 6 százalékuk, 25 százalékuk pedig bizonytalan. Az elmúlt egy évben, arányaiban nem változott az emberek véleménye a kérdést illetően.
Transzparencia, a döntések átláthatósága
Az előző kérdéshez hasonló a helyzet a lakosság körében az önkormányzati döntések átláthatóságával kapcsolatban is. Tavalyhoz képest nőtt azok aránya, akik szerint teljesen transzparensek a döntéshozatali folyamatok, és ugyanennyivel csökkent azok aránya, akik szerint egyáltalán nem átláthatók a döntések.
Vélemények a demokráciáról
Eddig minden kutatás azt mutatta ki, hogy a lakosok többsége érdeklődést mutat a székesfehérvári demokrácia iránt. Idén csökkent a közömbösek aránya, az érdeklődőké pedig növekedett. A helyi demokrácia helyzete más településekhez képest tavaly a megkérdezettek fele szerint volt jobb Székesfehérváron, 57 százalékuk vélte így, idén 67 százalék a pozitívan nyilatkozók aránya.
Részvétel és beleszólás
A demokratikus társadalmi működés egyik fontos eleme, hogy a lakosok beleszólhassanak abba, ahogy a városban mennek a dolgok. Idén a lakosok 31 százaléka úgy érezte egyáltalán nem, 24 százaléka pedig úgy, hogy csak kis mértékben tud beleszólni abba, ahogy a városban zajlanak az ügyek. A lakosok 27 százaléka gondolta úgy, hogy nagyrészt van beleszólása a dolgokba, 18 százalékuk pedig úgy véli, teljesen bele tud szólni a dolgok alakulásába. A pozitív vélemények mögött az önkormányzat által szervezett településrészi konzultációs sorozat pozitív hatását lehet kimutatni. „Összességében elmondható, hogy 2016-ban jelentősen javult a problémaismeret, az igénymegfelelés, és a részvétel szubjektív mutatója, valamint a sajtó vélt függetlenségi mutatója is.”- összegezte az idei év kutatásának eredményét Domokos Tamás, a Magyar Városkutató Intézet ügyvezetője.
