-
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Hiánypótló tevékenység a Fejér Civil Információs Centrum irodájában
December 31-én véget ér az Echo Innovációs Műhely Fejér Megyei Civil Információs Centrum a partnerség fejlesztéséért című programja. A projekt során létrejött Fejér CIC iroda a Fejér megyei civil szervezetek működését segítette szolgáltatások és rendezvények szervezésével, valamint a működéshez szükséges információk átadásával és pályázati információk biztosításával 2012 júniusától 2014 decemberéig.
2014.12.17. 15:51 |
December 31-én véget ér az Echo Innovációs Műhely Fejér Megyei Civil Információs Centrum a partnerség fejlesztéséért című programja. A projekt során létrejött Fejér CIC iroda a Fejér megyei civil szervezetek működését segítette szolgáltatások és rendezvények szervezésével, valamint a működéshez szükséges információk átadásával és pályázati információk biztosításával 2012 júniusától 2014 decemberéig.
Az elmúlt két és fél év alatt sokrétű, hiánypótló feladatot látott el a Fejér Megyei Civil Információs Centrum a térségben, széles körű partnerségben a civil szervezetek, megyei és helyi önkormányzatok, közigazgatási intézmények, egyházak, média és gazdasági szereplők számára nyújtott szakmai szolgáltatásokat. A legfőbb cél a szektorok közötti együttműködés elősegítése volt, amelyet az iroda a különböző tevékenységei során ért el. Folyamatos szakmai tanácsadást működtetett jogi, közhasznúsági területen; pénzügyi, könyvelési, adózási kérdésekben; pályázati módszerekre, technikákra vonatkozóan; számítógép-kezelés területén, folyamatos információszolgáltatást biztosított a civil törvény szerinti intézkedések végrehajtásának megvalósulásáról. Partnerségi információs napokat, valamint térségi tanácsadó fórumokat szervezett a Fehérváron kívüli településeken kihelyezetett szolgáltatásként a különböző térségi civil szervezetek, önkormányzatok, közigazgatási szereplők számára. Szemléletformáló workshopokat rendezett Jövőműhely címmel, az Európa Kávéház kompetencia fejlesztő rendezvény havonta jelentkezett, ugyanúgy, mint a Civil étlap, ahol a sajtó munkatársai kaphattak betekintést a megye civil szervezeteinek aktuális programjairól. A pályázati tájékoztató fórumokon és partnerségi klubokon pedig gyakorlati tanácsokat, segítséget kaptak a nonprofit szervezetek pályázataikhoz.
Műhelykonferenciák, workshopok, fórumok, fejlesztő tréningek, képzések nyújtottak szakmai támogatást a civil szervezeteknek, közel 300 rendezvény valósult meg az iroda szervezésében az elmúlt két és fél évben. A projekt véget ért, a munka azonban nem áll meg, ugyanis szükség van a Fejér CIC iroda szolgáltatásaira, hiánypótló tevékenységére a térségben. A legfőbb feladat a társadalmi bizalom helyreállítása lesz a jövő évben, amelyben nagy segítséget nyújt majd az iroda, így 2015 januárjától az Echo Nonprofit Network saját finanszírozásában fogja működtetni a Fejér Megyei Civil Információs Centrumot.