Hiánypótló áruház: az ünnepélyes átadó után szerdán reggel nyit a fehérvári Mömax

Ötezer négyzetméteres vásárlótérrel, 12-13 ezer különféle termékkel várja szerdán reggel hét órától a vásárlókat Székesfehérvár új bútoráruháza. Magyarország tizennegyedik Mömax áruházának ünnepélyes átadóját kedden tartották Székesfehérváron, amelyen többek között Simonyi András ügyvezető igazgató és dr. Cser-Palkovics András polgármester beszélt a beruházás fontosságáról.
2025.10.14. 14:45 |
Hiánypótló áruház: az ünnepélyes átadó után szerdán reggel nyit a fehérvári Mömax

Az átadáson megjelenteket Simonyi András, az XXXLutz, a Mömax és a Möbelix márkákat összefogó MMXH Lakberendezési Kft. ügyvezető igazgatója köszöntötte, aki hangsúlyozta, immár az ország 14. Mömax áruháza nyithatja meg kapuit szerdán kora reggel Székesfehérváron, a Holland fasoron.

„Számunkra ez a mostani a szokottnál is jelentősebb pillanat, ugyanis napra pontosan hét évvel ezelőtt készültek el a fehérvári áruház első tervei, amelyek alapján elkezdtük az előkészítést, s ma itt állhatunk. Erre szokták azt mondani, nehéz fogantatás után, de gyors szülés következett, gyakorlatilag az első kapavágástól számítva 14 hónap alatt jutottunk el a mai, ünnepélyes alkalomig. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a munkáját, aki részt vett, illetve részt vesz ebben a kalandban!” – összegzett az ügyvezető igazgató. 

A székesfehérvári áruház – nagyságrendjét tekintve – egy közepesen nagy Mömax áruháznak számít a bruttó nyolcezer négyzetméter feletti beépített területével, amiből több mint ötezer négyzetméter az eladótér, illetve egy kisebb kerti centrum is segíti a vásárlókat. A székesfehérvári üzlet árukészletének értéke nagyjából 500 millió forint, s körülbelül 12-13 ezer termék érhető el folyamatosan a kínálatában, ám egyedi szerződések keretein belül ennél jóval több termék vásárolható itt meg. Mint elhangzott, a beruházással 45 új munkahely jött létre, s a helyi iskolákkal is folyamatos együttműködésre törekszik a cég.

„Fontos nap ez a városban, illetve a város agglomerációjában élők tekintetében egyaránt, hiszen valószínűleg Fehérvár környékéről is sokan jönnek majd ide vásárolni. Ha az itt élőknek a legjobbat szeretnénk nyújtani, akkor a szolgáltatások, s azon belül a kereskedelem egyre fontosabb kérdéskört jelent. S ha esetleg volt a kereskedelmen belül olyan terület, ami nem fedte le teljesen az igényeket, az éppen a bútorok, s az azokhoz kapcsolódó szolgáltatások szegmense volt, sokan emiatt Budaörsre és környékére jártak vásárolni.” – fogalmazott a megnyitón dr. Cser-Palkovics András polgármester, hozzátéve, Székesfehérvárnak az az érdeke, hogy az országos átlag fölötti vásárlóerőből adódó anyagiakat az emberek helyben költsék el, márcsak azért is, mert akkor egy-egy vásárlás után itt ülnek be egy éttermbe, kávézóba, itt mennek el múzeumba vagy egy hokimeccsre.

„Köszönöm a döntéshozóknak, hogy Székesfehérváron nyitották meg a nyolcezer négyzetméteres kereskedelmi egységet, s köszönet jár a tervezőkön túl azoknak a munkáskezeknek is, akik a téli hidegben és a nyári forróságban dolgoztak az épületen.” – zárta beszédét Székesfehérvár polgármestere, aki egy, az Országalmáról készült grafikát adott át az ügyvezetőnek.

A köszöntőket követően Németh Dániel értékesítési vezető adta át Szarka Gábornak, a székesfehérvári áruház vezetőjének az új áruház szimbolikus kulcsát. Mint kiemelte, habár 45 kollégával nyitja meg szerdán a kapuit az áruház, rajtuk kívül további tíz fő egyéb szolgáltatások terén dolgozik majd az áruházhoz kapcsolódóan. A Mömax szeretne a duális képzésben szorosan együttműködni, így több székesfehérvári diák is részt vett például az áruház berendezésében. Ugyancsak cél, hogy megváltozott munkaképességű kollégák dolgozhassanak a fehérvári egységben is. 

A szalagátvágást megelőzően Szarka Gábor áruházvezető egy jelképes „csekken” félmillió forintos ajándékkal lepte meg a Deák Ferenc Technikumot, amelyből új konyhabútor kerül az oktatási intézménybe.

Az ajándékot Dobákné Kertai Henrietta igazgatóhelyettes vette át, megköszönve a virágzó együttműködést és a bútoráruház támogatását. Az ünnepélyes megnyitót követően a résztvevők megnézhették az áruház valóban széles kínálatát, amelyről holnap reggel 7 órától minden székesfehérvári és ide érkező személyesen is megbizonyosodhat.

Gazdaság

  1. Vállalkozói és Közösségi nap

    Első alkalommal és hagyományteremtő szándékkal szervezett Vállalkozói és Közösségi napot a Viantis Üzleti Klub szombaton a Sóstói Stadionban. Az eseményen helyi és környékbeli vállalkozások ismerkedhettek leendő partnereikkel, miközben a kiállítások és izgalmas előadások mellett gyakorlati workshopok is várták a résztvevőket. A vállalkozások képviselőit és a látogatókat dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte.

    2026.10.17.
  2. 40 éves a Kóger Optika

    Fennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepelte pénteken Székesfehérvár egyik nagymúltú családi vállalkozása, a Kóger Optika. A Kossuth utcai üzletben a családtagok és barátok jelenlétében tartott vidám hangulatú délutánon felidézték az alapítás történetét, a kezdeti éveket és szó esett arról is, hogy reményeik szerint a következő generáció tovább viszi a családi vállalkozást.

    2026.10.16.
  3. Befizette a város a hozzájárulást

    A mai napon elutalta az Önkormányzat a szolidaritási hozzájárulás utolsó, közel 3,6 milliárdos részletét – adja hírül legfrissebb bejegyzésében dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere a jövő évi kilátásokról is ír, kíváncsian várva a 2027-es állami költségvetés számait, s nem rejtve véka alá, hogy Fehérváron is erősen csökkent a helyi gazdaság teljesítménye.

    2026.10.15.
  4. VOSZ üzleti fórum

    A mostani fórum középpontjában a mesterséges intelligencia vállalati használata és jövőformáló lehetőségei álltak. A Sóstói Stadion rendezvénytermében megtartott fórumon a technológia legégetőbb, legaktuálisabb kérdéseit járták körbe a résztvevők az előadók segítségével, valamint szóba került a vagyonadó és a vállalkozások vízfelhasználásának zöldítése és csökkentése is.

    2026.10.14.