Hetedik alkalommal rendeztek Egészségnapot Öreghegyen

Az Öreghegyen szűrővizsgálatok és állapotfelmérések mellett gyógytorna bemutatóval és gyakorlási lehetőséggel, jógával, valamint a tavaly átadott közösségi kemencében készített egészséges ételek kóstolójával is várták a városrészben élőket. A szűréseken és a programokon idén is ingyenesen vehettek részt az érdeklődők.
2019.09.14. 12:29 |
Hetedik alkalommal rendeztek Egészségnapot Öreghegyen

A VII. Öreghegyi Egészségnapon teljes körű szűrővizsgálatokkal, állapotfelméréssel és gasztronómiai programokkal várták a fiatalokat és idősebbeket.

Az egészségnapon lehetőség volt az EGK, boka-kar index meghatározásra, bőrgyógyászati (melanóma) szűrésre, csontsűrűség,- vércukor és koleszterinszint mérésre, valamint a mozgással és egészséges táplálkozással kapcsolatos tanácsadásra is. A közösségi ház felújított hátsó udvarán egészséges ételekkel, sült zöldségekkel, teljes kiőrlésű tésztákkal várták a résztvevőket. Az udvaron lehetőség volt a jóga gyakorlására is.

Östör Annamária, a városrész önkormányzati képviselője és a város egészségügyi és sporttanácsnoka elmondta, nagyon fontos, hogy ki, mennyire egészségtudatos, mennyire foglalkozik magával.

"Látszanak a különbségek is a városrészek között is, egészen más problémákkal találkoznak az Egészségfejlesztési Iroda munkatársai a Belvárosban, és az Öreghegyen. Az egészségnapokon az egészséges táplálkozásra is megpróbálunk hangsúlyt fektetni és be is mutatjuk az egészséges ételek készítését a felújított udvaron egy jó hangulatú szabadtéri kemencés sütés keretében." - mondta el Östör Annamária.

Fehérvári színes

  1. Nívódíjas MET Aréna

    Ünnepélyes keretek között avatták fel a 2025. évi Építőipari Nívódíj elnyerését tanúsító táblát a székesfehérvári MET Arénában. A multifunkcionális csarnok nemcsak a hazai jégkorongsport modern fellegvára, illetve számos sportág nemzetközi versenyei és kulturális programok méltó otthona, hanem innovatív műszaki megoldásaival és fenntartható kialakításával a hazai építőipar egyik kiemelkedő teljesítménye is.

    2026.03.18.
  2. Természettudományos kalandozás

    Tizenöt csapat vett részt a tavaly szeptemberben indult Kalandozás a Természettudományok Birodalmában elnevezésű vetélkedőn, amelynek döntőjét szerdán tartották a Vasvári Pál Általános Iskolában. A komoly felkészültséget kívánó, komplex versenyt a Zentai Úti Általános Iskola Barnamedvék nevű csapata nyerte.

    2026.03.18.
  3. Jótékonysági csokigyűjtés

    Március 21-én, szombaton 17 órakor a Falco KC Szombathely látogat az Alba Regia Sportcsarnokba. A rangadó előtt az Alba Fehérvár jótékonysági csokigyűjtést szervez, amellyel kosárlabdázóink a Velencei Vadvirág Gyermekotthon kis lakóinak húsvétját szeretnék szebbé varázsolni.

    2026.03.18.
  4. Fehérvári produkció a Nagycirkuszban

    Szép Anita és Max, a székesfehérvári Flyfitness színeiben, kutyatánc produkciójával 2026. április 8-án, 17 órakor lesz látható a Fővárosi Nagycirkusz Ringlispíl című előadásban. Anita és Max között különleges kapcsolat van, Max nemcsak a legjobb barátja, hanem a munkatársa is.

    2026.03.18.