-
Nemzeti Gyásznap
Százhetvennégy éve, 1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 tábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány volt miniszterelnökét. Október hatodikát 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánították. A bosszúhullám csak 1850 júliusától mérséklődött, amikor az európai felháborodás miatt a bécsi udvar nyugdíjazta a "hatáskörét túllépő" Haynaut.
2026.10.06. -
Változik a menetrend
Október 3-án és 4-én (hétvégén) a székesfehérvári vonalon karbantartást végeznek, emiatt napközben változik a menetrend: több vonat rövidebb útvonalon közlekedik - közölte a MÁVInform.
2026.10.03. -
Mikor lesz az őszi szünet?
Szeptember 1-jén becsöngettek az általános és középiskolások számára, ezzel hivatalosan is elkezdődött a 2026/27-es tanév. Összefoglaljuk, hogy mikor lesznek a szünetek, vagy mikor lesznek olyan témahetek, amik fellazíthatják a klasszikus tanulást.
2026.09.01. -
Nagyboldogasszony napja
Nagyboldogasszony napja Szent István óta parancsolt ünnep. Bár a mennybevétel dogmáját XII. Pius pápa viszonylag későn,1950-ben hirdette csak ki, az ünnep az egyház sok évszázados hitbeli meggyőződését tükrözi. Magyarországon ez a nap kiemelt ünnep, 1948-ig munkaszüneti nap volt. Szombaton, Nagyboldogasszony ünnepén Spányi Antal megyés püspök tart ünnepi szentmisét a Bazilikában este hat órakor.
2026.08.15.
Hét törvényjavaslatról tárgyal ezen a héten az Országgyűlés
Reform vagy megszorítás? címel politikai vitanappal indul a héten az Országgyűlés rendkívüli nyári ülésszaka. A képviselők tárgyalnak az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról is. Ma kezdődik az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és a költségvetési forrásból származó kamattámogatások után fizetendő járadékról, a házipénztár-adóról és az egyes pénzügyi törvények módosításáról szóló javaslat általános vita is. Az első javaslat értelmében négy százalék szolidaritási különadó fizetésére lesznek kötelezettek a nyereséges vállalkozások és a hatmillió forint feletti éves jövedelemmel rendelkező magánszemélyek.
2006.06.19. 07:08 |
Reform vagy megszorítás? címel politikai vitanappal indul a héten az Országgyűlés rendkívüli nyári ülésszaka. A továbbiakban a képviselők tárgyalnak az adó- és járuléktörvények módosításáról, az önkormányzati rendszert átalakító alkotmánymódosításról valamint az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról is.
Ezen a héten megkezdi a parlament a rendkívüli nyári ülésszakra benyújtott törvényjavaslatok tárgyalását. Hétfőn a Fidesz kezdeményezésére politikai vitanapot tartanak Reform vagy megszorítás? címmel, amelyet követően hétfőn, kedden és szerdán hét törvényjavaslat általános vitáját folytatják le.
Hétfőn megkezdődik az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és a költségvetési forrásból származó kamattámogatások után fizetendő járadékról, a házipénztár-adóról és az egyes pénzügyi törvények módosításáról szóló javaslat általános vitája, amelyet kedden folytatnak a képviselők. Az első javaslat értelmében négy százalék szolidaritási különadó fizetésére lesznek kötelezettek a nyereséges vállalkozások és a hatmillió forint feletti éves jövedelemmel rendelkező magánszemélyek. A hitelintézeteknek a költségvetési forrásból származó, az adóévben kamattámogatás - például lakáshitel támogatás - címén kapott összeg után kell 20 százalékos járadékot fizetni.
Adó a rendellenes házipénztár-használat ellen
A házipénztár-adó - amelynek mértéke 20 százalék - a rendellenes házipénztár-használatot kívánja megakadályozni. A törvényjavaslat szerint az éves átlagban a napi készpénzforgalom kétszeresét meghaladó mértékű házipénztár vagyonnak minősül, és adóköteles.
Az egyes pénzügyi tárgyú törvényeket módosító javaslat tartalmazza többek között a kamatból és a tőzsdei ügyletekből származó jövedelmek 20 százalékos megadóztatását, és az egyszerűsített vállalkozói adó 15-ről 20 százalékra emelését.
Önkormányzati törvények a napirenden
Szerdán négy önkormányzati tárgyú törvény általános vitáját kezdi meg a Ház. A hatékonyabban működő helyi önkormányzati rendszer megteremtését célzó alkotmánymódosító javaslat elfogadása után régió az állam területi tagozódásának önálló szintjeként ismerhető el, és lehetővé válik egyes önkormányzati feladatok esetében a kötelező társulási feladatellátás előírása.
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényt módosító javaslat a Fővárosi Közgyűlés és a megyei közgyűlések létszámának átlagosan 20 százalékos csökkentését írja elő azzal, hogy az egyes területi egységekben megszerezhető mandátumok számát a választásra jogosultak számával arányosítja.
Polgármesteri, képviselői tiszteletdíjak
A helyi önkormányzatokról szóló törvény módosításával lehetővé válik a körjegyzőségek és a kistérségi társulások rendszerének továbbfejlesztése. A javaslat rögzíti, hogy a fővárosban sajátos kétszintű önkormányzati rendszer működik, és megfogalmazza a regionális önkormányzatok működésére vonatkozó szabályokat.
A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló törvényt módosító javaslat mérsékli a képviselői tiszteletdíj maximumát és a testületi tagoknak biztosítható magasabb összegű juttatást.