-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Hazatértek az olimpikonok
Kedden reggel landolt a Ferihegyi Repülőtéren a Pekingből érkező „aranygép”, mely az olimpiáról hazatérők között az olimpiai-bajnokokat is szállította. Az Alba Volán-Bericap öttusázói érthetően nem túl boldogan szálltak ki az autóbuszból Székesfehérváron, hiszen az athénban Olimpiai bajnoki címet szerző Vörös Zsuzsanna, valamint az egy évvel ezelőtt világ- és európa-bajnoki aranyat begyűjtő Horváth Viktor is elmaradtak az elvárásoktól.
2008.08.26. 13:36 |

Vörös a 20., Horváth a 19. helyen zárta a pekingi olimpiát, míg élete első nyári játékán rajthoz álló Gyenesei Leila a 24. lett. A magyar delegációt Tóth István, az Alba Volán Zrt. vezérigazgatója, Floch Balázs, a Sportclub elnöke, és Sárvári László, az Alba Volán SC ügyvezetője köszöntötték a Börgöndi úton.
Igaz, a verseny sem a férfiaknál, sem a nőknél nem úgy sikerült, mint ahogy azt az öttusa kedvelői várták, de a fehérvári egyesület már azzal is nagy tettet hajtott végre, hogy a négyfős válogatottba három sportolót delegált. Az olimpikonokra most jól megérdemelt pihenő vár, hogy aztán újult erővel szálljanak harcba az újabb nemes célok eléréséért.