-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Hatodik helyen a csapat - Nyíregyháza-FC Fehérvár 0-2
A székesfehérvári szurkolók a hétköznapi, ráadásul korai időpont ellenére vonattal és autókkal vágtak neki a nem kis távolságnak, de mindannyian (80 fő!)elégedetten hagyhatták el a nyíregyházi stadiont. A Vidi az első félidei tapogatózás után a második játékrészben minden elemében felülmúlta a hazaiakat és Horváth Ferenc valamint Tóth Balázs góljaival begyűjtötték a három bajnoki pontot, s előléptek a tabella hatodik helyére.
A székesfehérvári szurkolók a hétköznapi, ráadásul korai időpont ellenére vonattal és autókkal vágtak neki a nem kis távolságnak, de mindannyian (80 fő!)elégedetten hagyhatták el a nyíregyházi stadiont. A Vidi az első félidei tapogatózás után a második játékrészben minden elemében felülmúlta a hazaiakat és Horváth Ferenc valamint Tóth Balázs góljaival begyűjtötték a három bajnoki pontot, s előléptek a tabella hatodik helyére.
Nyíregyháza - FC Fehérvár 0-2 (0-0)
Nyíregyháza, 1500 néző
Vezette: Megyebíró
Nyíregyháza: Németh V. - Szatke, Némedi, Tóth Sz. - Lakatos, Miskolczi, Pintér, Vasas (Cipf, 36.) - Laskai, Faragó (Nikolic, 67.), Bánka (Rob, 46.).
Fehérvár: Tudor - Kriston, Kuttor, Koller, Csizmadia - Lattenstein, Schwarcz, Szabó T., Tóth B. - Hercegfalvi (Magasföldi, 78.), Horváth F. (Bozic, 87.).
gól: Horváth F. (70.), Tóth B. (88.)
sárga lap: Miskolczi (64.), illetve Horváth F. (37.), Hercegfalvi (38.), Koller (54.))
70. perc: Hercegfalvi jobbról Horváth Ferenc elé ívelt, aki 7 méterről a kapu közepébe lőtt (0-1).
88. perc: Magasföldi kiugratta Tóth Balázst, aki 15 méterről a kivetődő Németh Viktort megelőzve a kapuba emelt (0-2).
A lefújást követően a végig lelkesen és nagy hangerővel szurkoló fehérvári hívek hosszan ünnepelték csapatukat, de a játékosokon is látszott a felhőtlen öröm. Ha a hátralévő két fordulóban hasonló teljesítményt nyújtunk, akkor az első ötben zárhatjuk az őszi idényt.