-
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Hat autóbuszt cserél le az Alba Volán Székesfehérváron
Decemberben forgalomba állítják azt a hat autóbuszt, amelynek beszerzését már elindította az Alba Volán Zrt. A fejlesztéssel a fehérvári helyi közlekedésben résztvevő autóbuszok átlagéletkora másfél évvel csökkenhet a jelenlegi 14,9-ről 13,4-re. A város helyi közösségi közlekedésében jelenleg ötven autóbusz jár és havonta átlagosan 254.400 km-t megy 1114 járat. A fehérvári buszokon havonta 1.958.000 utazás történik.
2014.09.25. 10:14 |
Decemberben forgalomba állítják azt a hat autóbuszt, amelynek beszerzését már elindította az Alba Volán Zrt. A sajtótájékoztatón szó volt arról is, hogy 2016-tól a helyi közösségi közlekedést érintő piacnyitás miatt közbeszerzési eljárást ír majd ki a város a buszközlekedésre.

- a fehérvári helyi közösségi közlekedésében résztvevő autóbuszok száma: 50 db
- összesen teljesített km/hó (átlagos): 254.400 km
- járatok száma/hó: 1114
- utazások száma/hó (átlagos): 1.958.000
Útjára indította az Alba Volán Zrt. azt a közbeszerzési eljárást, amely nyomán hat autóbuszt vásárol Székesfehérvár helyi közösségi közlekedése számára. A pályázati kiírásban műszaki paraméterek szerepelnek, így a nyílt eljárás során ajánlatot adó beszállítónak ilyen buszokkal kell rendelkeznie. Az életkora legfeljebb 12 év lehet, 750 ezer km-nél kevesebbet futott, euro 3-mas motorral rendelkező buszról van szó. A fel- és leszállás könnyítő alacsonypadlós kivitel mellett a második ajtónál kihajtható rámpával kell rendelkeznie a kerekes székes, és babakocsis közlekedés segítésére.

A fehérvári közösségi közlekedést tovább javító fejlesztésről csütörtökön sajtótájékoztató keretében számolt be Németh Tamás vezérigazgató és dr. Cser-Palkovics András polgármester a Jancsár utcai decentrumnál.
Mint azt Németh Tamás, az Alba Volán Zrt. vezérigazgatója elmondta, a buszok, várhatóan decemberi érkezésével a hat legidősebb székesfehérvári járművet cseréli le a volán. A helyi közlekedésben résztvevő autóbuszok átlagéletkora másfél évvel csökkenhet a jelenlegi 14,9-ről 13,4-re.
Cser-Palkovics András polgármester az újonnan beszerzésre kerülő autóbuszok kapcsán a közösségi közlekedés fejlesztéséről beszélt. "Egy Székesfehérvár nagyságú város esetében - ahova a helyi lakosok mellett több tízezren járnak naponta munkába és iskolába - nagyon fontos az autóbusz-közlekedés. Az Alba Volánnal közösen a város folyamatosan dolgozik azon, hogy a közösségi közlekedés hálózata az utazói igényeknek minél jobban megfeleljen. Azon dolgozunk, hogy a járatok száma és útvonala mellett az utazás színvonala is javuljon, ebben a tavaly kialakított új utastájékoztató rendszer mellett a most beszerzésre kerülő hat jármű is jelentős állomás."

A sajtótájékoztatón szó volt arról is, hogy 2016-tól a helyi közösségi közlekedést érintő piacnyitás miatt közbeszerzési eljárást ír majd ki a város a buszközlekedésre. A pénzügyi helyzet stabil, de 2016-ra olyan helyzetbe kell hozni, az Alba Volánt, hogy esélye legyen nyerni, ami csak akkor lehetséges, ha megfelelő szolgáltatást biztosít. A város polgármestere arra is felhívta a figyelmet, hogy nem emelkedtek sem a jegy, sem pedig a bérletárak és a lehetőségekhez képest az utazási igények figyelembevételével járatbővítések történtek. Az Alba Volán vezérigazgatója a piacnyitással kapcsolatban megjegyezte, hogy a menedzsment legfontosabb feladata, hogy erre felkészítse a társaságot.