Hárommillió forintos támogatást kapott az Óbudai Egyetem a Howmet Aerospace Alapítványtól

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara és a Howmet-Köfém Kft. között évek óta szoros az együttműködés a kutatásban és a duális képzésben is. Hétfőn sajtótájékoztató keretein belül adták át azt a hárommillió forintos támogatást, amelyet többek között a robottechnikai központ, a virtuális valóság és a pneumatikai labor fejlesztésére használtak fel.
2021.11.15. 16:13 |
Hárommillió forintos támogatást kapott az Óbudai Egyetem a Howmet Aerospace Alapítványtól

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán tartott hétfői sajtótájékoztatón vették át a 3.000.000 forintos támogatást az egyetem vezetői.

A rendezvényen elsőként Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a résztvevőket és elmondta, immár legalább ötödik alkalommal találkoznak az egyetem képviselőivel nagy összegű támogatás átadásának apropójából. Szeretném megköszönni a Howmet-Köfém több éves partnerségét, amely anyagi és szakmai egyaránt. A támogatások mellett, akár a duális képzésben, akár a szakmai programokban évről-évre nagyon sok segítséget kapunk a cégtől. Azt gondolom, hogy az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara az elmúlt években nagyon komoly fejlődésen ment keresztül: az infrastruktúra és a  hallgatói létszám növekedésben is folyamatos az előrelépés, ami a város iparának szempontjából nagyon fontos tényező, zárta köszöntőjét az alpolgármester.

Katus István, a Howmet-Köfém Kft. ügyvezető igazgatója beszédében úgy fogalmazott, szinte már hazajár az Alba Regia Műszaki Karra. Külön kiemelte, hogy az Alapítványnak köszönhetően soha nem látott mértékű anyagi támogatást sikerült Magyarországra hozniuk. Az elsők között voltunk a székesfehérvári vállalatok között, akik fontosnak érezték, hogy az egyetemi oktatásba a helyi vállalatok is bekapcsolódjanak. Az idén több, mint 150 millió forint támogatást sikerült Magyarországra hozni a Howmet Aerospace Alapítványon keresztül, ennek egy része ez a 3 millió forintos támogatás, de részesült belőle a kórház és a város középiskolái is. „Továbbra is elkötelezettek vagyunk abban, hogy Székesfehérvár és vonzáskörzete hasonló mértékű támogatásokban részesüljön.” – emelte ki az ügyvezető igazgató.

Ahhoz, hogy korszerű legyen a felsőoktatásunk és a képzésünk, nélkülözhetetlenek a korszerű, up-to-date eszközök, fogalmazott Prof. Dr. Györök György, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának dékánja, aki köszönet mondott Budavári Csabánénak, az Alba Regia Műszaki Kar Felsőoktatásáért Alapítvány elnökének a dinamikus együttműködésért.

Arról, hogy milyen hasznosan tudta használni az egyetem a támogatást, Széll Károly docens tartott előadást a megjelenteknek. Elmondta, az oktatáson túl a kutatásban és a fejlesztésben is nagy hasznát vették az eddigi és a mostani támogatásoknak is. Létrejött többek között egy robottechnikai központ, amelynek köszönhetően a helyi iparban található gyártósorokat sikerült integrálniuk az egyetemi oktatásba. Megvalósult az egyetemen egy pneumatikai labor, valamint foglalkoznak a virtuális valósággal is, amelyből a sajtótájékoztató után egy rövid bemutató is tartottak.

Gazdaság

  1. Partnerségi megállapodás

    Együttműködési megállapodást kötött a Fejér Vármegyei Mérnöki Kamara és a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Pro Albensis Üzleti Szolgáltató Nonprofit Kft. közreműködésével. A szakmai rendezvények kölcsönös támogatása, közös egyetemi programok szervezése, valamint pályaorientációs együttműködés is része annak a partnerségi törekvésnek, amely újabb lendületet adhat Fejér vármegye gazdasági és műszaki életének.

    2026.04.25.
  2. Lányok napja a robotika világában

    Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara idén is csatlakozott a Lányok Napja országos programhoz. Interaktív előadások, kvízjátékok várták a 12 év feletti résztvevőket, hogy megismerhessék a 21. század informatikai, mérnöki és menedzsment kihívásait. A közel harmincfős csapat betekintett az egyetemen folyó képzésekbe, és tartalmas sétát tett a Mobil robotika és a Virtuális valóság laborokban is.

    2026.04.23.
  3. VOSZ fórum a Sóstón

    Székesfehérvár idei évi költségvetése, a város gazdasági tervei és a közvetlen uniós forráslehetőségek voltak a központi témák a VOSZ Fejér Vármegyei Szervezete által útjára indított vállalkozói fórumsorozat második találkozóján. Szó volt útfejlesztésekről, közösségi közlekedésről és a szakképzésről is.

    2026.04.22.
  4. Üzleti reggelit tart a VOSZ

    Gazdasági vezetők oszthatják meg tapasztalataikat, elvárásaikat és természetesen az általuk kínált lehetőségeket is egymással a nemrégiben útjára indított, Üzleti reggeli névre keresztelt találkozó második alkalmán, amelyet április 22-én tartanak a Sóstói Stadionban.

    2026.04.20.