-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Három héten át Tatán készültek a Világbajnokságra utazó öttusázók
A magyar öttusázók felnőtt és utánpótlás elitje a Világversenyek előtt Tatán edzőtáborozott. A három hetes tréning-sorozat kemény feladatait olykor egy kis pihentető kikapcsolódás is színesítette, így történhetett, hogy az Alba Volán-Bericap Európa-, Világ, és olimpiai bajnok öttusázói teniszütőt fogtak, és nem éppen a legmagasabb szinten, de megmérkőztek egymással és a labdával. Aki esetleg látta Vörös Zsuzsanna, Máthé Vivien és Horváth Viktor, valamint a vívóedző, jelen pillanatban „tenisz-oktató” Deák Ferenc labdameneteit, az halkan jegyezhette meg: jobban teszik, ha maradnak az öttusa mellett. Bizony jobban, hiszen augusztus 16.-án rajtol a Világbajnokság Berlinben.
2007.08.09. 01:22 |
A magyar öttusázók felnőtt és utánpótlás elitje a Világversenyek előtt Tatán edzőtáborozott. A három hetes tréning-sorozat kemény feladatait olykor egy kis pihentető kikapcsolódás is színesítette, így történhetett, hogy az Alba Volán-Bericap Európa-, Világ, és olimpiai bajnok öttusázói teniszütőt fogtak, és nem éppen a legmagasabb szinten, de megmérkőztek egymással és a labdával. Aki esetleg látta Vörös Zsuzsanna, Máthé Vivien és Horváth Viktor, valamint a vívóedző, jelen pillanatban „oktató” Deák Ferenc labdameneteit, az halkan jegyezhette meg: jobban teszik, ha maradnak az öttusa mellett.”Kezdetleges próbálkozás volt. Az edzőink úgy gondolták, hogy egy kis életet bele kell vinni ebbe a monotonitásba. Megadták az esélyt, hogy átgondoljam: öttusa, vagy tenisz, de azt hiszem maradok az öttusánál…” - mosolygott Máthé Vivien.
A tatai edzőtábor egyébként nem csupán a jókedvű összetartásról szólt, hanem azzal a nem titkolt szándékkal dolgoztak keményen a versenyzők, hogy kiváló formában kezdhessék az idei Világbajnokságot Berlinben. A német fővárosban augusztus 16.-án kezdődik az év legrangosabb öttusa-versenye, melyen a hölgyeknél Vörös Zsuzsanna, Máthé Vivien egyéniben és csapatban, Gyenesei Leila csak egyéniben, Kovács Sarolta pedig csak váltóban szerepel majd. A hagyományos csapatversenyben a budapesti Tóth Adrienn lesz a magyar egység harmadik tagja. A férfiaknál Balogh Gábor, Németh Róbert és a Volános Horváth Viktor alkotják a csapatot. Vörös Zsuzsa és Horváth Viktor már rendelkeznek olimpiai kvótával, így nyugodtabban, mégis motiváltan dolgozhattak az edzőtáborban.
”Izgalmas lesz, hiszen újabb három kvóta kiosztására kerül sor. Ebből a szempontból mi már túl vagyunk ezen, de van, akinek még meg kell küzdenie az indulási jogért. Sokat számít a felkészülésben, hogy nem kvalifikációs verseny számomra a VB, hanem ezt a versengést úgymond kívülről szemlélhetem. De ettől függetlenül izgalmas verseny lesz, hiszen mégiscsak Világbajnokságra készülünk. Próbálom a legjobbat kihozni magamból, és nagyon szeretném, hogy az Európa-bajnokságnál jobb számokat nyújtsak.” – bizakodott Vörös Zsuzsa.
”Lelkileg sokkal könnyebb számomra így a felkészülés, nem nyomaszt az érzés, hogy mindenképpen jól kell szerepelnem. – mondta Horváth Viktor. - Több embernek izgulnia kell még, hogy meglegyen a kvótája, szerencsére ezzel nekem nem kell foglalkoznom, csak a versenyre koncentrálni. Mint mindenki más, én is dobogóra szeretnék állni. Ha jó napom van, akkor az első tízben szeretnék végezni, remélem a lóval is szerencsém lesz, és akkor ez meg is lehet.”
”Igazából én nem arra törekszem, hogy a berlini VB-n szerezzek kvótát, mert azt remélem, hogy a ranglistáról szerzek olimpiai indulási jogot. A lehetőségekhez és önmagamhoz képest a lehető legjobban szeretném teljesíteni a számokat, gyűjtögetni a pontjaimat, és remélem ez elég lesz egy kvótára.” – ecsetelte VB-elképzeléseit Máthé Vivien.
A tatai edzőtáborban – ahol a kazah, a litván és a szlovák válogatott tagjai is tréningeztek – péntekig munkálkodnak a legjobb magyar felnőtt és utánpótláskorú öttusázók, majd a felnőttek jövő hét szerdán utaznak Berlinbe, ahol remélhetőleg a lövészet, a vívás, az úszás, a lovaglás és a futás mellé nem veszik fel a teniszt.