-
Kőbán Rita az MCC-ben!
Május 21-én kedden 17 órától a magyar sport olyan legendáival találkozhatunk az MCC székesfehérvári központjában, mint Kőbán Rita kétszeres olimpiai bajnok kajakozó és Jónyer István négyszeres világ és Európa-bajnok asztaliteniszező.
2024.05.17. -
Triatlon tábor
A Honvéd Szondi Sportegyesület Triatlon Szakosztálya ebben az esztendőben is meghirdeti nyári táborát. Az iskolás korú gyerekek két turnusban vehetnek részt a napközis táborban.
2024.05.17. -
Jön a megyei kupadöntő
A Fejér Vármegyei Labdarúgó Szövetség immár másodszor rendezhet megyei kupadöntőt a Sóstói Stadionban. Az idei kiírásban a Sárbogárd és a Mór között dől el az elsőség sorsa.
2024.05.17. -
Ismét a pályán Kalmár
Ha minden jól alakul, a 2024/25-ös szezonban újra keretében láthatja Kalmár Zsoltot a Fehérvár FC svéd, lengyel trénere. A játékos mint mondja, nagyon jó ütemben halad a fél éve történt sérüléséből való felépülés.
2024.05.16.
Három fehérvári öttusázó Kínában
Nem pihenhetett sokáig a friss ifjúsági európa-bajnoki ezüstérmes öttusázó, Stróbl Krisztián. Az Alba Öttusa SE versenyzője augusztus 8. és 12. között Kínában, Wuhanban szerepel az Ifjúsági Öttusa Világbajnokságon, ahol a mezőny elejét célozza meg Krisztián.
2013.08.06. 11:25 |
Nem pihenhetett sokáig a friss ifjúsági európa-bajnoki ezüstérmes öttusázó, Stróbl Krisztián. Az Alba Öttusa SE versenyzője augusztus 8. és 12. között Kínában, Wuhanban szerepel az Ifjúsági Öttusa Világbajnokságon, ahol a mezőny elejét célozza meg Krisztián.
A nyolctagú magyar küldöttségben az ifi Eb ezüstérmes Stróbl Krisztián mellett két további fehérvári versenyző kapott helyet, Hungler Anna és Ormándi Rebeka is az Alba Öttusa SE színeit képviseli majd a kínai világbajnokságon.