-
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Deák Dénes pályázat
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma idén is meghirdette ösztöndíjpályázatát művészettörténészek, várostörténészek, néprajzkutatók, illetve e tudományterületek doktori iskoláinak hallgatói számára. A pályázatokat június 16-ig várják és augusztus 1-jéig bírálják el.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Harmonia Pastoralis - Betlehemes mise egy 18. századi ferences páter tollából
December 9-én, szombaton, 19 órakor lesz a Vox Mirabilis Kamarakórus 2017/18-as hangverseny-bérletének karácsonyi koncertje a Jézus Szíve Templomban. Igazi zenei csemegét kínálnak, a 250 évvel ezelőtt íródott Harmonia Pastoralis című betlehemes misét, amely egy 18. századi ferences páter (Georgius Zrunek) tollából való bájos, latin-magyar népies karácsonyi mise.
2017.11.30. 11:39 |
A zenemű különlegességét az adja, hogy a latin miseszövegbe a szerző egy egész betlehemes játékot illesztett. Vendégfellépő lesz a Musica Historica együttes. A Vox Mirabilis Kamarakórus, hagyományaihoz híven, meglepetéssel is készül. Bérlet és támogatójegy váltható a koncert helyszínén és megrendelhető elővételben is, a voxmirabilis@gmail.com email címen.