-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Harmincnégy éve történt - a szárazréti vonatbaleset áldozataira emlékeztek
A 34 éve történt szárazréti baleset áldozataira emlékeztek a Farkasvermi úti vasúti átjáróban. 1982 szeptember 9-én tizenhat ember halt meg, amikor a vonat ütközött egy autóbusszal. Az áldozatok között nyolc gyermek is volt, köztük egy kilenc hónapos csecsemő, aki 21 éves édesanyjával együtt halt meg a balesetben. Az emlékezők, hozzátartozók virágokkal, koszorúkkal borították a baleset helyszínén felállított emlékművet.
2016.09.09. 12:31 |
A 34 éve történt szárazréti baleset áldozataira emlékeztek a Farkasvermi úti vasúti átjáróban. 1982 szeptember 9-én tizenhat ember halt meg, amikor a vonat ütközött egy autóbusszal. Az áldozatok között nyolc gyermek is volt, köztük egy kilenc hónapos csecsemő, aki 21 éves édesanyjával együtt halt meg a balesetben. Az emlékezők, hozzátartozók virágokkal, koszorúkkal borították a baleset helyszínén felállított emlékművet.
Nyolc felnőtt és nyolc gyermek halt meg 34 évvel ezelőtt, 1982. szeptember 9-én, amikor a Komárom felől érkező vonat ütközött a 37-es busszal Székesfehérváron, a Feketehegy - Szárazréti vasúti átjárónál. Az áldozatok között sokan a Vörösmarty Mihály Általános Iskolába jártak.
Kétyi József, akinek 29 éves felesége vesztette életét a tragédiában, az áldozatok emlékére minden esztendőben megemlékezést szervez. A baleset áldozatairól a családtagok, barátok és pedagógusok mellett a terület önkormányzati képviselője Szigli István valamint Szili Csaba a Vörösmarty Általános Iskola igazgatója is megemlékezett. Kétyi József beszédében felidézte azt a 34 évvel ezelőtti csütörtöki napot, ami úgy indult mint a többi. Reggel borús volt az ég, csöpögött az eső, majd kisütött a nap és kánikulába fordult a délelőtt. Ragyogó napsütés volt akkor is, amikor 11 óra 55 perckor az átjárónál vonat ütközött a 37-es busszal 16 ember halálát okozva.
Kétyi József arra kérte a résztvevőket, hogy saját tragédiájukon túl emlékezzenek meg a Lökösházán, Pörbölyön, Mohorán, Siófokon és más helyszíneken bekövetkezett vasúti balesetek áldozatairól is. A megemlékezés szervezője szólt azokról az azóta elhunyt sorstársaikról is, akiknek szintén életük legfájdalmasabb napja volt 1982 szeptember 9-e.


