-
Győzött a Volán
A tabellán egy helyezés és két pont választotta el egymástól a Hydro Fehérvár AV19 és a Linz együttesét a forduló előtt. A Volán állt jobban, és ez nem változott a két gárda vasárnap délutáni derbije után sem, a hazaiak Trevor Cheek triplájával győztek.Hydro Fehérvár AV19 – Black Wings Linz 4–2 (2–0, 0–2, 2–0)
2025.12.21. -
Fehérvári döntő a fővárosban
A Fehérvár Kiskút TK játékosai, a háromszoros bajnok Tóth Amarissa és az első felnőtt bajnoki döntőjét játszó Fenyves Gréta csapott össze a Nemzeti Edzésközpontban. A szövetség tájékoztatása szerint Fenyves bátran kezdett, nyomás alatt tartotta a világranglista 260. helyén álló riválisát, és 6:2-re hozta az első szettet.
2025.12.21. -
Sportos évzáró a Bregyóban
A 101 éves ARAK idén is a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központban tartotta hagyományos, karácsonyi évzáró rendezvényét. Az ünnepi műsor mellett díjazták az egyesület bajnokait és kiemelkedő eredményeket elért sportolóit.
2025.12.16. -
Évzáró a Volánnál
Világbajnoki sikert, valamint számos aranyérmet is magukénak tudhatnak az Alba Volán Öttusa Szakosztály ifjú sportolói. Az egyesület pénteken este tartotta évzáró rendezvényét.
2025.12.15.
Harmadosztályú ellenfél vár a Vidire a Magyar Kupában
A BLSZ I-es Testvériség kiütése után a következő fordulóban sem lehet gondja a Videotonnak, hiszen az NB III-as Rákosmente KSK-t sorsolták a fehérváriaknak. A Magyar Kupa idei versenykiírása szerint ugyan már a legelején bekapcsolódnak az élvonalbeli csapatok is, ám egymással a korai fordulókban nem kerülhetnek össze. A párharcok egy meccsen dőlnek el és az alacsonyabb osztályú csapat a pályaválasztó.
2014.08.15. 11:23 |

A Magyar Kupa következő fordulóját szeptember 10-én rendezik. Az MLSZ-ben elkészített sorsolás alapján a Videoton az NB III Középcsoportjában legutóbb 5. helyen végzett Rákosmente KSK vendége lesz. Nem ismeretlen az ellenfél, legalábbis a Vidi II csapatának, hiszen éppen a piros-kékek mögött, egy ponttal kevesebbet gyűjtve fejezte be az előző szezont. A fiatalabb fehérvári játékosok tehát már szerepelhettek ellene, ősszel 3-3-as döntetlen, tavasszal 1-0-as Vidi-siker született.
A Magyar Kupában egy meccs dönt a továbbjutásról.
A Magyar Kupában egy meccs dönt a továbbjutásról.