-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Hangutazás, fényutazás – Kövi Szabolcs koncertje csütörtökön a Köfém Művelődési Házban
Kövi Szabolcs zeneművészeti pályája három évtizedes múltra tekint vissza. Saját maga készíti egyedi hangulatú albumait, melyek alkalmasak meditációra, relaxációra, zeneterápiás célú használatra gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt, háttérzeneként alváshoz, alkotó munkához, tanuláshoz, jógához, lazító testgyakorlatokhoz. A Hangutazás, fényutazás című koncert november 18-án, csütörtökön 18.00 órakor kezdődik a Köfém Művelődési Házban, jegyek az intézményben foglalhatóak, illetve vásárolhatóak.
Az eseményhez illő, annak hangulatával harmonizáló dekorációt Zsolnai Tímea különleges töklámpái adják majd. Közvetlenül a koncert előtt, 17.00 órakor nyílik meg az alkotó A titok című kiállítása, ahol gyapjúképeket, töklámpákat és textilszobrokat mutatnak be. A tárlatot Kálazi Ági reiki mester ajánlja, közreműködik Halas Adelaida színésznő.