-
Dalok a belső békében
November 3-án, kedden 18 órától két New York-i vendégművész, Adarsha Kelly és Vapushtara Jongepier előadásában szólalnak meg Sri Chinmoj spirituális tanító lélekemelő dallamai a Hiemer-ház báltermében. A nemzetközi hírű skót-holland páros ingyenes előadására szeretettel várnak minden érdeklődőt!
2026.11.02. -
Fehérvári történetek
Új magyar színdarabok megalkotására hirdet pályázatot a Vörösmarty Színház Fehérvári történetek címmel. A felhívásra olyan műveket várnak, amelyek valamilyen módon Székesfehérvár történelméhez, kulturális örökségéhez vagy a városhoz kötődő hagyományokhoz kapcsolódnak. A pályázat összdíjazása 4,5 millió forint, az első helyezett alkotást pedig a színház színpadra is állítja.
2026.11.02. -
Ökumenikus megemlékezés
Mindenszentek napján, Halottak napja előestéjén a Béla úti temetőben emlékeztek halottainkra. Beszédet mondtak a történelmi egyházak képviselői és Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere.
2026.11.02. -
Bélyegkiállítás a VOKE-ban
Történelmi visszatekintést nyújt a Székesfehérvári Bélyeggyűjtő Kör kiállítása. a tárlat az államalapítástól mutatja be hazánk meghatározó uralkodóit, személyiségeit.
2026.11.02.
Hangszerbemutatók és alkalmassági meghallgatások a héten a Zeneiskolában
A hangszerbemutatókra több száz kisgyermeket várnak, akik csoportosan érkeznek az különböző intézményekből. Az előadásokat május 13-án, hétfőn, 15-én, szerdán és 16-án, csütörtökön 9.00 és 10.30 órai kezdettel tartják a Hermannban.
Május 15-16-17-én, szerdán, csütörtökön és pénteken 14.00 és 18.00 óra között felvételi alkalmassági meghallgatások lesznek azon gyerekek számára, akik idén szeptembertől szeretnék megkezdeni zeneiskolai tanulmányaikat. A feladatok közé tartozik többek között rövid, egyszerű ritmus visszatapsolása, néhány hangból álló dallam hallás utáni visszaéneklésére, vagy egy gyermekdal visszaéneklése.
A Zeneiskolában választható fő tárgyak: zongora, orgona, harmonika, hegedű, brácsa, gordonka, nagybőgő, gitár, fuvola, oboa, kla-rinét, fagott, furulya, trombita, tenorkürt, tuba, harsona, kürt, ütőhangszerek, magánének, népdalének, népi hegedű, népi brácsa, népi bőgő, cimbalom, citera, tekerő, népi fúvós hangszerek (klarinét, tárogató, furulya, duda), szolfézs előképző.
A programokra szeretettel várnak minden érdeklődő kisgyermeket és szüleiket!