-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Hamvazószerda - kezdődik a Húsvétot megelőző negyven napos böjti időszak
Szigorú böjtöt Hamvazószerdán és Nagypénteken tartanak.
E napokon csak háromszor esznek és egyszer laknak jól. E két napon és nagyböjt többi péntekén 14 éves vagy annál idősebb tagjait arra kéri az egyház, hogy a böjti fegyelem részeként ne fogyasszanak húst. A böjt - mely háromszori étkezést, ebből egyszeri jóllakást és a hústól való tartózkodást foglalja magában - 18 éves kortól a megkezdett 60. életévig kötelező. Hústilalom alól felmentést kaphatnak a betegek és azok, akik nem saját asztaluknál étkeznek, de ilyen esetben más bűnbánati cselekményt kell végezniük.
A húsvéti szentgyónás és szentáldozás ideje hamvazószerdától Szentháromság vasárnapig (Pünkösd utáni első vasárnapig) tart
A vasárnapokat nem számítják böjti napnak, ezért a VII. század óta a Nagyböjt szerdai nappal kezdődik.
Hamvazószerdán a pap hamuval jelöli meg a hívek homlokát bűnbánatuk jeleként. Ezt a szokást az őskeresztény hagyományból merítik, amelyben a hívők a vezeklés részeként hamut szórtak a fejükre. Jézus Krisztus nyilvános működésének megkezdése előtt negyven napot töltött a pusztában, amelynek mintájára az Egyház a II. századtól kezdődően alakította ki ezt a húsvéti előkészületi időt.