-
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Hajtva tilos! Tolva szabályos! - táblák a zebrák mellett
Hajtva tilos! Tolva szabályos! Ez olvasható azokon a táblákon, melyeket a rendőrség és a balesetmegelőzési bizottság gyártatott illetve a Városgondnokság szakemberei a napokban helyeznek ki 26 kereszteződésben városszerte. Székesfehérváron idén 11 olyan baleset történt gyalogos átkelőhelyen, melynek részese volt kerékpáros.
2014.12.09. 10:11 |
Hajtva tilos! Tolva szabályos! Ez olvasható azokon a táblákon, melyeket a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság és a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága gyártatott illetve a Városgondnokság szakemberei a napokban helyeznek ki 26 kereszteződésben városszerte.
A járda a gyalogosoké - a Magyar Kerékpárosklub ajánlása bicikliseknek
A járda a gyalogosoké - a Magyar Kerékpárosklub ajánlása bicikliseknek

Remélhetőleg a táblák figyelmeztetése elegendő lesz a kerékpárosok többségének, bár a kampányról szóló sajtótájékoztató alatt a környéken lévő rendőrök és a táblák ellenére is a legnagyobb nyugalommal kerekezett át a zebrán az összes biciklis.
Az akcióval a kerékpárosok figyelmét szeretnék felhívni a biztonságos közlekedésre. Májer László százados elmondta, hogy Székesfehérváron idén eddig 11 olyan közlekedési baleset történt gyalogos átkelőhelyen, melynek kerékpáros volt a részese. Mint mondta egy is sok lenne, éppen ezért nagyon fontos, hogy figyelmeztessék a szabályok betartására a biciklivel közlekedőket.

Májer László százados jelképesen Bozai István városgondnoknak adja át a legyártott száz tábla egyikét. A napokban 88 tábla kerül ki 26 kereszteződésbe, a többit pedig a Rákóczi úti és várkörúti gyalogos átkelőhelyekre szerelik fel a felújítás után.
A KRESZ szerint a járdán csak akkor szabad kerékpárral közlekedni, óvatosan és lassan, ha az úttest nem alkalmas a kerékpáros közlekedésre. Kivétel ez alól a 12. évnél fiatalabb gyerek, mivel főútvonalon még nem kerékpározhat, így a párhuzamos járdán haladhat, legfeljebb 10 km/h sebességgel. A hivatalos értelmezés szerint az, hogy az úttesten nagy a járműforgalom vagy tábla tiltja az úttesten a kerékpáros közlekedést, még nem jelenti, hogy szabadna a járdán tekerni.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének rendészeti helyettese, Vörös Ferenc rendőr ezredes is ott volt aki elmondta, hogy a rendőrök figyelmeztetik kezdetben a szabálytalan bicikliseket. A közúti közlekedési balesetek vizsgálatakor megállapítható, hogy a részvételi arányukhoz képest a kerékpárosok által okozott, személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek száma magas. Ennek egyik oka az, hogy a kerékpárosok nem ismerik pontosan a közlekedési szabályokat – nincsenek tisztában azzal, hogy hol és hogyan lehet kerékpározni –, szabálytalanságuk következtében balesetveszélyes helyzetek alakulhatnak ki. A veszélyes helyzetek egyik példája az, amikor a kerékpárosok szabálytalanul a nyeregben ülve tekernek át a gyalogosoknak kijelölt átkelőhelyeken.
A Magyar Kerékpárosklub által megfogalmazott és követett szabályok (ettől függetlenül a KRESZ egyértelmű szabályokat ír a kerékpáros közlekedésről):
- Lehetőleg kizárólag az úttesten, kerékpárúton közlekedem, mert tudom, hogy ott nagyobb biztonságban vagyok, mintha járdáznék, és ott nem zavarom, veszélyeztetem a gyalogosokat.
- Ha a járdára kényszerülök (mert nincs hely az úton, vagy kisgyerekekkel megyek stb.), vendégként viselkedem.
- A járdán nagyon óvatosan és lassan tekerek, együttműködően közlekedem. Igyekszem kitalálni, hogy az előttem gyalogló merre fog lépni, jelzem, hogy jövök, de nem „csengetem le" őket és nem szlalomozok közöttük. Ha elengednek, megköszönöm, elnézést kérek, ha zavartam, megijesztettem őket.