Hajrá Zenemanók - idén is körbefutják a Belvárost a zeneovisok javára

200 vagy akár 8800 métert is futhatunk szombaton a pünkösdi díszbe öltözött Belvárosban, és mindezzel még segítjük is a legkisebbek zeneoktatását – a 2018-as siker után idén is megrendezi jótékonysági futását a Tálos Edit Alapítvány. A Hajrá Zenemanók! közösségi futáson természetesen nem csak mozgás, zene is lesz.
2019.06.05. 08:08 |
Hajrá Zenemanók - idén is körbefutják a Belvárost a zeneovisok javára

Interaktív hangszerbemutatóval, hangszerkiállítással és táncházzal is várják szombaton délután az érdeklődőket a Zeneiskola elé.

Szombaton 16 órakor kezdődik a Hajrá Zenemanók! közösségi futás. A Tálos Edit Alapítvány által tavaly indított akció a mozgást és a zenét kapcsolja össze. A valóban "manóknak", azaz a zeneovis korosztálynak 200 méteres pályát jelöltek ki a szervezők, a többiek pedig az 1100 méteres pályán teljesíthetnek 1, 2, 5 vagy 8 kört. A futás jótékony célt szolgál, a nevezéssel a legkisebb korosztály zenei nevelését végző, a zeneovit is működtető Tálos Edit Alapítványt segítik az indulók.

A futás mellett zenei programokkal is várják a kilátogatókat. A Kákics együttes Gula Miklós néptáncpedagógussal táncházba várja a kicsiket és nagyokat, Varró János népzenész interaktív hangszerbemutatót tart. Mihály György zenepedagógus saját gyűjteményéből rendez hangszerkiállítást, Kacsó Albert vezetésével pedig népi gyermekjátékokat próbálhatnak ki a gyerekek szombaton délután a Zeneiskolában.

Fehérvári színes

  1. Iskolanyitogatók februárban

    Az iskolába készülő nagycsoportosokat vidám, mozgalmas farsangi foglalkozásokkal, a szülőket informatív tájékoztatókkal, iskola- és módszertani bemutatókkal várják február hónapban a város általános iskoláiban.

    2026.02.02.
  2. MCC Vitázz!

    Nem hangos, hanem érthető, érveket felsorakozató és meggyőző is – ez a lényege a Mathias Corvinus Collegium által életre hívott, középiskolásoknak szóló vitaversenynek, amelynek regionális fordulóját Székesfehérváron tartják. Az MCC Székesfehérvári Képzési Központjában zajló hétfői rendezvényen Östör Annamária, a központ vezetője és Barbarics Péter, a Vitaakadémia vezetője köszöntötte a tíz elődöntős csapatot.

    2026.02.02.
  3. Szeretetkaland 2026

    A Házasság Hete alkalmából 2026-ban is elindul a Szeretetkaland, a Székesfehérvári Egyházmegye online kapcsolaterősítő programja jegyes- és házaspárok számára. A több mint tízéves múltra visszatekintő kezdeményezés heti, otthon elvégezhető feladatokkal segíti a párokat abban, hogy tudatosan időt és figyelmet ajándékozzanak egymásnak, és megújítsák kapcsolatukat.

    2026.02.02.
  4. Farsangfarki felvonulás Fehérváron

    Február 15-én, vasárnap rendezi hagyományos farsangfarki mulatságát a Szabad Színház Székesfehérvár Belvárosában. Lesz maskarás felvonulás, tél kitáncolás, játékos fánkevő verseny, hagyományos bőgőtemetés és kiszebáb égetés is. Az évtizedes múltra visszatekintő farsangfarki programra minden jelmezest várnak!

    2026.02.02.