-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Hagyományos majális a Csónakázó-tó partján
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is színes programokkal várták az érdeklődőket május 1-jén Székesfehérváron. A hagyományos majális programjait a Csónakázó-tó partján és A Szabadművelődés Házának közelében tartották meg. Az érdeklődőknek vásárral, a legkisebbeknek pedig körhintával, céllövöldével és más játékokkal készültek a szervezők.
2015.05.01. 14:48 |
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is színes programokkal várták az érdeklődőket május 1-jén Székesfehérváron. A hagyományos majális programjait a Csónakázó-tó partján és A Szabadművelődés Házának közelében tartották meg. Az érdeklődőknek vásárral, a legkisebbeknek pedig körhintával, céllövöldével és más játékokkal készültek a szervezők.
A Sportmajális másik helyszínén, A Szabadművelődés Háza előtti téren és a Csónakázó-tó környéki sétányon is rengeteg programmal készültek a kilátogatóknak a szervezők. A Gyerekszigeten kézműves foglalkozások várták a kicsiket, míg a nagyoknak a legkülönfélébb játékok álltak a rendelkezésükre.
A Szabadművelődés Házánál is reggel 9-től délután 16-ig tartottak a gyermekeknek és a nagyobbaknak szánt programok. A kilátogatókat egész nap gyerekjátszó, céllövölde, valamint játszóház várta.
Ezen kívül kirakodóvásár, modellhajó-bemutató és verseny is volt, míg a Fehérvári Sakk Egyesület kitelepülésén mindenki megismerkedhetett a sakk szabályaival, míg a Csörömpölők Együttes a gyermekeknek adott elő műsort.



