-
Kórházi felügyelő tanács tagokat keresnek
Nyilvános felhívást tett közzé az egészségügyi intézmény. Olyan egészségügyi területen tevékenykedő társadalmi szervezetek jelentkezését várják, amelyek részt kívánnak venni az egészségügyi intézmény kórházi felügyelő tanácsának munkájában. Jelentkezni 2026. június 30-ig lehet.
2026.05.21. -
Fehérvár köszöntötte katonáit
Évtizedes hagyományokhoz híven és a Magyar Honvédelem Napjához kötődően Székesfehérvár Önkormányzata gálaesttel köszönte meg a helyőrségben szolgáló katonák áldozatos munkáját. Az ünnepség keretében idén is átadták Székesfehérvár városának rangos elismerését, a Sipos Gyula-díjat, valamint a Gyuricza-emlékgyűrűt.
2026.05.19. -
Drogdílereket fogtak el
Hét kábítószer-kereskedőt vettek őrizetbe Fejér vármegyében. Seregélyesi, perkátai és fehérvári személyeket gyanúsítanak azzal, hogy tiltott szert árultak. Többek között több mint egy kg kristályos anyagot foglaltak le a rendőrök a házkutatások során.
2026.05.20. -
Kiszáradás határán a Velencei-tó
Kritikusan alacsony a Velencei-tó vízszintje, már a nyár kezdetén 70%-a hiányzik a tó vízkészletének! Hiába a múlt héten lehullott 30 mm-nyi csapadék, jelen pillanatban úgy áll, hogy június közepére elérheti a vízállás Agárdnál a valaha volt legalacsonyabb szintet.
2026.05.20.
Hagyomány és minőség - 20 éves a Fejér Megyei Mérnöki Kamara
Húsz éves fennállása alkalmából ünnepi közgyűlést rendezett a Fejér Megyei Mérnöki Kamara a Fehérvári Civil Központ, Színháztermében. A kamara 1996. november 8-án alakult meg a Fejérben 276 fővel. A rendezvényen kitüntetéseket adtak át: Sótér Árpád okleveles építőmérnök Bory Jenő Mérnökdíjat kapott, a Fejér Megyei Mérnöki Kamaráért díjat Török Tiborné okleveles építőmérnök és Kumánovics György okleveles geológus mérnök vehette át.
2016.11.08. 17:55 |
Húsz éves fennállása alkalmából ünnepi közgyűlést rendezett a Fejér Megyei Mérnöki Kamara a Fehérvári Civil Központ, Színháztermében. A kamara 1996. november 8-án alakult meg a Fejérben 276 fővel. A rendezvényen kitüntetéseket adtak át: Sótér Árpád okleveles építőmérnök Bory Jenő Mérnökdíjat kapott, a Fejér Megyei Mérnöki Kamaráért díjat Török Tiborné okleveles építőmérnök és Kumánovics György okleveles geológus mérnök vehette át.
A jubileumi kongresszuson elsőként Mészáros János Elek operaénekes műsorát hallhatták a résztvevők. A Csillag születik negyedik szériájának győztese eredeti hivatása szerint maga is mérnök: agrármérnök és talajtani szakmérnök. Előadásában olyan dalok csendültek fel, mint a Bánk bánból a Hazám,hazám, te mindenem vagy a Kell még egy szó.
A műsort követően Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke a közösségépítés, a hagyományok és értékek őrzésének fontosságáról beszélt. „A Fejér Megyei Közgyűlés és Fejér Megye Önkormányzata évekkel ezelőtt elindított egy értékgyűjtő, közösségépítő tevékenységet. A Fejér termék és a Fejér értékek iránytűje programoknak három célkitűzése van: a hagyomány, az érték és a minőség. A három célból kettő is találkozik a Fejér Megyei Mérnökkamara által kitűzött legfőbb tevékenységgel.” – hangsúlyozta Molnár Krisztián.
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere köszöntő beszédében arra is vissszatekintett, hogy milyen előzményei voltak ennek a 20 évnek. „A kamarai önkormányzatiságnak szép és a régmúltra visszatekintő hagyományai vannak országunkban. A Mérnök Egylet az 1860-as években jött létre, az első törvényi szabályozás már az 1920-as években megjelent. Van történelmi előzménye és hagyománya annak a közösségnek is, amely 20 éve úgy döntött, hogy nem öncélúan érvényesíti érdekeit.” – emelte ki Cser-Palkovics András, aki szólt arról is, hogy ez a megye és ez a város sem fejlődhetett volna a mérnökök munkája nélkül és a következő évtizedekben sem fog tudni fejlődni akkor, ha nincsenek partneri viszonyban egymással a kamarai és a települési önkormányzatok.
Székesfehérvár polgármestere a város nevében Dr. Szepes Andrásnak, az FMMK elnökének adott át emléklapot a mérnöktársadalom munkájának elismeréseképpen. Szepesi András, a Fejér Megyei Mérnöki Kamara elnöke elmondta, 1996-ban ebben a teremben gyűltek össze, hogy megalakítsák a Fejér Megyei Mérnöki Kamarát. „Húsz évvel ezelőtt született a kamarai törvény, ami a működés alapjait jelenti, de már 1989-ben elindult a Magyar Mérnöki Kamara Egyesület szervezése. Ezek a közelmúlt eseményei, de vehetnénk alapul az 1867-es évszámot is, ekkor alakult meg a Magyar Mérnökegylet, amely összefogta ezt a szakterületet.” – mondta el Szepes András, aki felidézte azt is, hogy 1910-ben Székesfehérváron is létrejött a Magyar Mérnök és Építész Egylet helyi osztálya.
Dr. Hajtó Ödön, az MMK alapító elnöke is köszöntötte a megjelenteket, méltatva a megyei kamarával működő jó együttműködést. A húsz éves jubileum kapcsán azt hangsúlyozta, hogy a mérnöki kamara létrehozásának a rendszerváltás után a demokrácia elvei voltak a legfontosabb mérői, így a kamara a köz érdekeinek a szolgálatáért alakult – a szakmaiság és az érdekvédelem céljai mellett.
Rónay István, az MMK alelnöke a jövő feladatairól beszélt. Azt mondta, hogy a múlt ismerete és tapasztalatai nélkül elképzelhetetlen a jövő eredményes alakítása. Elmondta, hogy a Kamara a mérnöki munka minőségének, színvonalának megbecsülését igyekszik a jogszabályok szintjén is érvényre juttatni, majd a jelenlegi tevékenységek közül többek között a közbeszerzési törvény módosításáról és a beruházási kódexről beszélt.
Dancs Norbert, a Székesfehérvári Járási Hivatal vezetője köszöntötte a jubiláló testületet, és átadta Dr. Simon László kormánymegbízott üdvözletét. Felidézte a Kamarával közösen tartott továbbképzéseket, a közös helyszíni ellenőrzéseket és a közös célokat: a jogszerű, szakszerű és minőségi fejlődés elősegítését.
A széleskörű stratégiai partnerséget méltatta beszédében Radetzky Jenő, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Mint mondta, ez nemcsak a hatóságokra, hanem a civil szféra szervezeteire is kiterjed, és jelképesnek nevezte, hogy a mérnökök éppen az egykori Technika Házában ülnek össze – hasonlóan a csaknem harminc évvel ezelőtt szerveződött helyi Iparkamarához, amely ugyanott tartotta küldöttgyűlését. A mikroközösségek erejének fontosságát hangsúlyozta, amely a társadalom bázisát adja, a közösséghez való tartozás alapja és feltétele a szakmai minőségi munka, a tudás.
A rendezvényen kitüntetéseket adtak át: Sótér Árpád okleveles építőmérnök Bory Jenő Mérnökdíjat kapott, a Fejér Megyei Mérnöki Kamaráért díjat Török Tiborné okleveles építőmérnök és Kumánovics György okleveles geológus mérnök vehette át.
A területi kamara 276 mérnökkel alakult meg, jelenleg több mint 750 tagot számlál, valamint itt tartják nyilván a mintegy 1000 műszaki ellenőrt és felelős műszaki vezetőt. A testület kiemelt szerepet tölt be az érdekvédelmi és a hatósági jellegű feladatokban – kapcsolatot tartva az önkormányzatokkal, a hatóságokkal, a vállalkozásokkal. A nyolc szakcsoport – energetikai, elektrotechnikai, épületgépészeti, geodéziai, közlekedési, környezetvédelmi, vízgazdálkodási és tartószerkezeti – munkája meghatározó a szakmai érdekvédelem, a jogosultságok elbírálása, valamint a képzések, továbbképzések terén. Rendezvényeik, eseményeik közül kiemelkedik a Megyei Mérnökbál és a Magyar Műszaki Értelmiség Napja.
1989-ben az országos alakuló összejövetel hatására jött létre először egy székesfehérvári csoport Dr. Szepes András vezetésével, Dunaújvárosban pedig Tóth Tibor irányításával – ezek alakultak megyei szervezetté. A kamaraként definiált szervezet egy ideig Mérnökegyletként működött. Az "1996. évi LVIII. törvény a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról" meghozatalát követően felgyorsult a szervezés, sorra alakultak a megyei kamarák, majd az országos Küldöttgyűlésen a megyék képviselői megalakították a Magyar Mérnöki Kamarát, melynek alapító elnöke Dr. Hajtó Ödön lett.


