-
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Gyöngyszemek Prágából a Farkas Ferenc-bérlet első hangversenyén
A Gyöngyszemek Prágából című esten a cseh zene atyjának tekintett Bedřich Smetana Moldva című szimfonikus költeményét, valamint a 19. század egyik kiemelkedő zeneszerzője, Antonín Dvořák Szláv táncok című ciklusát és nagyszabású VIII. szimfóniáját mutatta be a zenekar Horváth Gábor vezényletével.
2021.09.14. 12:42 |
Hétfőn este a cseh romantikus zene mesterei, Smetana és Dvořák nagyszerű kompozícióit hallgathatta a közönség a Farkas Ferenc-bérlet nyitóestjén a Vörösmarty Színházban.

A koncert előtt Ruff Tamás, a zenekar igazgatója köszöntötte a közönséget, a művekről és szerzőikről rövid összefoglaló keretében dr. Szabó Balázs művészeti tanácsadó beszélt.
Gyöngyszemek Prágából az Alba Regia Szimfonikusoktól