-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Görög táncokkal ünneplik a táncház napját szombaton este Öreghegyen
A táncház napján, május 7-én, szombaton Görög táncházzal várják a kikapcsolódni vágyókat. Az Öreghegyi Közösségi Házban a jó hangulatról az autentikus görög muzsika és táncok gondoskodnak.
2022.05.04. 07:30 |
Görög táncházat szerveznek május 7-én, szombaton 20 órától az Öreghegyi Közösségi Házban.
A Fiskális út 93. alatt található intézményben minden garantált a fergeteges hangulatú estéhez: a fehérváriak körében már jól ismert beloianniszi Taverna együttes szállítja majd a hagyományos görög zenéket, valamint a helyszínen táncot tanít Sütő Attila.
A görög táncok sajátossága, hogy nem szükséges hozzájuk párban érkezni, a szirtaki körtáncokhoz csoportosan összeállva, bárki csatlakozhat. A belépő egységesen 700 forintért váltható.
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!