Gombamódra szaporodnak a Tescók - ma nyit a Plázával szemben a második fehérvári

 A Tesco új áruházat nyit Székesfehérváron és Pakson is pénteken, a hipermarket-lánc egységeinek száma így 48-ra emelkedik. Az idei év végére az áruházak száma a korábban közölt tervek szerint 56-ra nő. A társaság közleménye szerint mindkét új áruház eladótere 3 ezer négyzetméter, és közel 30 ezer féle terméket kínál. A két városban a Tesco 300-300 munkahelyet teremt. A Tesco Globál Áruházak Rt. az idén az első félévben 175,6 milliárd forint nettó forgalmat ért el, ami 15,8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit

2005.10.07. 08:40 |

 A Tesco új áruházat nyit Pakson és Székesfehérváron pénteken, a hipermarket-lánc egységeinek száma így 48-ra emelkedik. Az idei év végére az áruházak száma a korábban közölt tervek szerint 56-ra nő. A társaság közleménye szerint mindkét új áruház eladótere 3 ezer négyzetméter, és közel 30 ezer féle terméket kínál. A két városban a Tesco 300-300 munkahelyet teremt.

 A Tesco Magyarország legnagyobb hipermarketlánca, és második legnagyobb brit befektetője. A vállalat folyamatosan bővíti magyarországi hálózatát: 2003-ban 7, 2004-ben 9 áruházat nyitott, 2005-ben pedig összesen 15-17 új áruház megnyitását tervezi.

 A Tesco Globál Áruházak Rt. az idén az első félévben 175,6 milliárd forint nettó forgalmat ért el, ami 15,8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A társaság tavalyi éves bruttó árbevétele 415 milliárd forint volt, 17 százalékkal nőtt a 2003. évihez képest.

Gazdaság

  1. A fehérvári Ikarus szállítja Szkopje új elektromos buszflottáját

    Az Ikarus sikeresen lezárta történetének legnagyobb elektromos buszbeszerzését. A közbeszerzési eljárás lezárultát és a szerződés jogilag kötelező érvényűvé válását követően 150 elektromos buszt és 75 töltőállomást szállítanak Észak-Macedónia fővárosába és az ország számos városába.

    2026.08.12.
  2. Megérkeztek a midibuszok

    Szerdán megérkeztek Magyarországra a Goldi Mobility Kft. által Székesfehérvár részére szállítandó Zonson GTZ6859BEVBF elektromos midibuszok - írja a Magyarbusz Info. A 8,5 méter hosszú járműveket nettó 126,23 millió forintos darabonkénti vételáron szerzi be Székesfehérvár.

    2026.08.06.
  3. Befizette Székesfehérvár a szolidaritási hozzájárulás aktuális részletét

    Átutalta a szolidaritási hozzájárulás idei harmadik részét Székesfehérvár. Amint a polgármester Facebook bejegyzésből kiderül, idén még 3,6 milliárd forintot kell befizetnie a városnak.

    2026.07.23.
  4. Megnyitott a Little BEAT étterem a Városház téren

    Little BEAT néven csütörtökön megnyitott a Városház téren Székesfehérvár legújabb étterme. Az egykori Bierbauer-ház helyén 2010 óta a Pátria étterem működött egészen tavaly év végéig, amikor a lejáró bérleti szerződés miatt kötelezően pályáztatni kellett a helyiséget. A pályázatot a Fehérvár Gast Kft. nyerte, mely többek között a Beat éttermet is évek óta nagy sikerrel üzemelteti a városban.

    2026.07.23.