GMO mentességgel és fejlesztésekkel maradhatunk az élvonalban

 A székesfehérvári Hűtőipari Zrt szerint a GMO- mentességgel és állandó fejlesztéssel el lehet érni, hogy Magyarország a világ második legnagyobb csemegekukorica-exportőre maradhasson. Mivel júliusban hűvös volt és sok csapadék esett, a kukorica érési folyamata lelassult, így a csemegekukorica-feldogozó üzemekben – így a Fevitánál is - várni kellett a hónap végéig, hogy megkezdődhessen a munka – mondta Kúthy László, a Székesfehérvári Hűtőipari Nyrt. vezérigazgató-helyettese az agrarszektor.hu-nak.
2011.08.05. 13:52 |
A székesfehérvári Hűtőipari Zrt szerint a GMO-mentességgel és állandó fejlesztéssel el lehet érni, hogy Magyarország a világ második legnagyobb csemegekukorica-exportőre maradhasson.
 
 
 
 
 
 
Mivel júliusban hűvös volt és sok csapadék esett, a kukorica érési folyamata lelassult, így a csemegekukorica-feldogozó üzemekben – így a Fevitánál is - várni kellett a hónap végéig, hogy megkezdődhessen a munka – mondta Kúthy László, a Székesfehérvári Hűtőipari Nyrt. vezérigazgató-helyettese az agrarszektor.hu-nak. Bíznak benne, hogyaz időjárás még bepótolhatja a július második felével okozott károkat.
 
A cég adatai szerint tavaly a rossz időjárás miatt kukoricából a 2009-es évhez képest mintegy 40-50 százalékos terméscsökkenés mutatkozott, s mára - mind Magyarországon, mind Európában - teljesen kifogytak a készletek. A piac alig várta a mostani szezon indulását, minden feldolgozott árut rögtön teherautóra is pakoltak.
 
A magyarországi klíma egyébként kiválóan alkalmas a csemegekukorica termesztésére; a nyersanyag termesztése és a feldolgozás jól gépesíthető, a magyarországi nyersanyag-termesztés és- feldolgozás pedig világszínvonalúvá fejlődött. a magyarországi hűtőipar teljes termelésének 35-40 százaléka a gyorsfagyasztott morzsolt csemegekukorica, az iparág szereplői éves szinten összesen mintegy 60-65 ezer tonnát állítanak elő. A magyarországi fogyasztás viszonylag csekély, a termés nagy részét külföldön értékesítik.
 
Az EU összes többi államának termelése együttvéve is elmarad a magyar termeléstől. A Fevita szakemberei úgy látják: ezt az előkelő pozíciót Magyarország csak úgy tudja megtartani, ha garantálni tudják a megbízható és kiváló minőséget, garantálják a GMO-mentességet és folyamatosan fejlesztik a termelést, a minőségirányítási rendszereket.
 

Gazdaság

  1. Kapcsolatokból lehetőségek – női vállalkozóknak szerveznek fórumot a Megyeházán

    Női vállalkozóknak szervez szakmai fórumot a Fejér Megyei Önkormányzat 2026. november 5-én, csütörtökön 10.00 órai kezdettel a Megyeháza Címertermében. Az eseményen az üzletasszonyok, a kis- és középvállalkozásokat képviselő hölgyek új üzleti kapcsolatokat építhetnek, bemutathatják vállalkozásukat más helyi vállalkozóknak, és közös ajánlatokhoz, kölcsönös ajánlásokhoz vagy egymást kiegészítő szolgáltatásokhoz találhatnak partnereket.

    2026.11.03.
  2. Vállalkozói és Közösségi nap

    Első alkalommal és hagyományteremtő szándékkal szervezett Vállalkozói és Közösségi napot a Viantis Üzleti Klub szombaton a Sóstói Stadionban. Az eseményen helyi és környékbeli vállalkozások ismerkedhettek leendő partnereikkel, miközben a kiállítások és izgalmas előadások mellett gyakorlati workshopok is várták a résztvevőket. A vállalkozások képviselőit és a látogatókat dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte.

    2026.10.17.
  3. 40 éves a Kóger Optika

    Fennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepelte pénteken Székesfehérvár egyik nagymúltú családi vállalkozása, a Kóger Optika. A Kossuth utcai üzletben a családtagok és barátok jelenlétében tartott vidám hangulatú délutánon felidézték az alapítás történetét, a kezdeti éveket és szó esett arról is, hogy reményeik szerint a következő generáció tovább viszi a családi vállalkozást.

    2026.10.16.
  4. Befizette a város a hozzájárulást

    A mai napon elutalta az Önkormányzat a szolidaritási hozzájárulás utolsó, közel 3,6 milliárdos részletét – adja hírül legfrissebb bejegyzésében dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere a jövő évi kilátásokról is ír, kíváncsian várva a 2027-es állami költségvetés számait, s nem rejtve véka alá, hogy Fehérváron is erősen csökkent a helyi gazdaság teljesítménye.

    2026.10.15.