Gazdasági sikertörténet Székesfehérváron - átadták a MetaloBox új csarnokát

2007.10.26. 13:23 |

 Pénteken délelőtt adták át a székesfehérvári MetaloBox új raktárcsarnokát az Alba Ipari Zónában. A zöldmezős beruházással épült 4500 négyzetméteres csarnokot 500 millió forintért építette a vállalat. A mintegy 50 főt foglalkoztató fehérvári cég 1997-ben alakult. Mint az új csarnok átadásán elhangzott, hogy akkoriban a Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 1 millió forintos mikrohitel programjának segítségével indult 4 fős vállalkozás igazi fehérvári gazdasági sikertörténetet produkált az elmúlt 10 évben. A cég az öltözőszekrények magyarországi piacán 80%-kos részesedéssel bír és jelen vannak a cseh, a szlovák és a román piacon is. Képek a MetaloBox új csarnokának átadásáról!



 Az átadáson ott volt a város polgármestere Warvasovszky Tihamér és a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, illetve az Alba Ipari Zóna ügyvezetője dr. Tóth Ferenc is, akik elismerésüket fejezték ki a fiatal dinamikus csapatnak. A Metalobox külföldön szeretne terjeszkedni a jövőben, de a sportlétesítmények és az iskolai öltözőszekrények piacán is egyre nagyobb a részesedésre törekednek.

 Major Péter a MetaloBox Kft. ügyvezető igazgató kiemelte, hogy a cég megalakulása óta évről-évre egyre minidg nagyobb forgalmat bonyolítanak le és folyamatosan nyereségesen működik a vállalat. A cég idénre tervezett forgalma várhatóan meghaladja majd az 1.8 milliárd Forintot. Jelenleg 52 ember dolgozik a MetaloBoxnál.

Gazdaság

  1. A fehérvári Ikarus szállítja Szkopje új elektromos buszflottáját

    Az Ikarus sikeresen lezárta történetének legnagyobb elektromos buszbeszerzését. A közbeszerzési eljárás lezárultát és a szerződés jogilag kötelező érvényűvé válását követően 150 elektromos buszt és 75 töltőállomást szállítanak Észak-Macedónia fővárosába és az ország számos városába.

    2026.08.12.
  2. Megérkeztek a midibuszok

    Szerdán megérkeztek Magyarországra a Goldi Mobility Kft. által Székesfehérvár részére szállítandó Zonson GTZ6859BEVBF elektromos midibuszok - írja a Magyarbusz Info. A 8,5 méter hosszú járműveket nettó 126,23 millió forintos darabonkénti vételáron szerzi be Székesfehérvár.

    2026.08.06.
  3. Befizette Székesfehérvár a szolidaritási hozzájárulás aktuális részletét

    Átutalta a szolidaritási hozzájárulás idei harmadik részét Székesfehérvár. Amint a polgármester Facebook bejegyzésből kiderül, idén még 3,6 milliárd forintot kell befizetnie a városnak.

    2026.07.23.
  4. Megnyitott a Little BEAT étterem a Városház téren

    Little BEAT néven csütörtökön megnyitott a Városház téren Székesfehérvár legújabb étterme. Az egykori Bierbauer-ház helyén 2010 óta a Pátria étterem működött egészen tavaly év végéig, amikor a lejáró bérleti szerződés miatt kötelezően pályáztatni kellett a helyiséget. A pályázatot a Fehérvár Gast Kft. nyerte, mely többek között a Beat éttermet is évek óta nagy sikerrel üzemelteti a városban.

    2026.07.23.