-
Dés László a MET Arénában
2026. június 17-én, szerdán 20 órától Dés László ad koncertet a székesfehérvári MET Arénában. Az est nemcsak azért ígérkezik kiemelkedő zenei eseménynek, mert a Kossuth-díjas előadóművész, dzsesszzenész és zeneszerző életművének legismertebb darabjai csendülnek fel, hanem azért is, mert a művész több hónapos alkotói szabadságát követően először lép fel.
2026.06.14. -
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Fület gyönyörködtető zenei élmények a Harmonia Albensisen
Tizenötödik alkalommal rendezik meg a Harmonia Albensist Székesfehérváron. A hangversenysorozatnak három fehérvári templom, a Szenti Imre és a Ciszterci templom, valamint a székesegyház ad otthont július 6-a és július 27-e között. ifj. Major István, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója elmondta, hogy az idei sorozat a Jubilate Domino koncerttel kezdődik, ahová elsősorban a régi zene iránt érdeklődő zenebarátokat várják. A historikus előadásmód legkiválóbb szakértőiből álló Ensemble Cantilene a 16.-18. századi német, németalföldi és olasz mestereinek ritkán hallható darabjaiból válogat.
ifj. Major István bemutatta a zenekar új koncertmesterét, Selmeci Gábort, aki beszélt arról is, hogy édesapja is koncertmester volt egész életében. Majd arról szólt, fontos, hogy a zenekar egy emelkedő pályán dolgozzon, és olyan cél lebeghet előtte, mely összekovácsolja a társulatot.
Kodály Zoltán életműve előtt tiszteleg július 13-án a Te Deum koncert, amelynek karmestere Ács János, az olasz operarepertoár világhírű specialistája lesz, aki éveken át állandó karmestere volt a Három Tenor hangversenyeinek. Az est folyamán felcsendül Kodálytól a Nyári este, a Vértanúk sírján és a Budavári Te Deum is. Ács János elmondta, hogy személyesen is ismerhette a mestert, öccse, Ács József 14 évesen a Zeneakadémiára járt a rendkívüli tehetségek osztályába, amelyet Kodály alapított. Kiemelte, hogy Olaszországban a zenekritikusok úgy tartják, hogy három mester volt a világon, aki a legjobban komponált énekhangra, Monteverdi, Verdi és Kodály. „Nem véletlen, hogy a kodályi életmű legnagyobb része kórusművekre és gyerekkórusoknak írt művekre összpontosul.” – tette hozzá.
Július 20-án Rákász Gergely Illuminations koncertjén gyertyákkal megvilágított templomban, csodálatos orgonamuzsika segítségével léphetünk ki a hétköznapok világából és utazhatunk vissza az évszázadokban. Rákász Gergely elmondta, hogy a világ számos részén élnek a családtagjai, így a születésnapokon egy-egy szál gyertyával idézik meg annak szellemét, aki éppen nem lehet ott közöttük. Ebbe a családi szertartásba szeretné beavatni hallgatóit is, akik a koncerten szintén megtehetik, hogy csatlakoznak ehhez és ők is gyertyával idézik meg azt, akik fizikailag nem lehetnek velük.
Brájer Éva alpolgármester kiemelte, hogy izgalmas, magas művészi színvonalú csemegét kínál az idei koncertsorozat, elsősorban a székesfehérváriaknak, hiszen a jegyek és bérletek pillanatok alatt elkelnek. Köszönetet mondott a szervezőknek, hogy a koncertek között van a Cento-i Harmóniák is. Hozzátette, hogy a Székesfehérvár testvérvárosából érkező művészek fellépése külön öröm, hiszen a testvérvárosi kapcsolatokat nem képviselői szinten kell erősíteni, hanem a kultúra és az oktatás területén. A Harmonico ConCento énekegyüttes július 27-én lép fel a Szent Imre templomban. Műsorukban Centóhoz és Ferrarához kötődő zeneszerzők művein keresztül ismerhetjük meg Székesfehérvár testvérvárosában évszázadok óta virágzó Musica Sacra legszebb gyöngyszemeit.
Jegyek és bérletek kaphatóak a Vörösmarty Színház jegyirodájában, míg jegyek továbbá a Tourinform Irodában és a www.arso.hu oldalon keresztül is vásárolhatóak.