-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Folytatódnak az iskolai előkészítő programok ezen a héten is
Folytatódnak a beiskolázással kapcsolatos programok Székes-fehérváron. Ezen a héten is több általános iskolába várják a leendő elsősöket és szüleiket. Többek között a a Tóvárosi Általános Iskolában, az István Király Általános Iskolában, a Kossuth Lajos Általános Iskolában, valamint a Hétvezér és a Vasvári általános iskolákban is rendeznek programokat.
2016.02.23. 07:48 |
Folytatódnak a beiskolázással kapcsolatos programok Székesfehérváron. Ezen a héten is több általános iskolába várják a leendő elsősöket és szüleiket. Többek között a a Tóvárosi Általános Iskolában, az István Király Általános Iskolában, a Kossuth Lajos Általános Iskolában, valamint a Hétvezér és a Vasvári általános iskolákban is rendeznek programokat.
A Tóvárosi Általános Iskola tantermeiben február 23-án, kedden 16.30 órakor játékos foglalkozást szerveznek a nagycsoportos óvodásoknak. Az intézmény labdajátékot előkészítő osztályt, labdarúgás utánpótlás osztályt, vízisport illetve öttusa osztályt, természetismeret irányultságú és általános tantervű osztályt indít a 2016/2017. tanévben.
Az István Király Általános Iskolában február 24-én, szerdán három időpontban tartanak nyílt tanítási órákat. 8.00 órától a 4.a, 9.00 órától a Sakkpalota módszert bemutató 2.b, végül 10.00 órától a 4.b osztályban folyó munkát kísérhetik figyelemmel a szülők, és ismerkedhetnek meg a leendő elsős tanító nénikkel.
Ugyancsak szeretettel várják a szülőket a Kossuth Lajos Általános Iskolába, ahol február 24-én, szerdán 8.00-11.00 óra között tartanak bemutató órákat a negyedik osztályokban, az Iskolanyitogató sorozat keretében.
Február 24-én, szerdán 8.00 órától szintén nyílt órákat szerveznek a Széna Téri Általános Iskolában. A leendő elsős tanít nénik szeretettel várják a szülőket a negyedik osztályokban.
A Csicsergő Klub foglalkozásai is folytatódnak a Hétvezér Általános Iskolában. A leendő első osztályosokat február 24-én, szerdán 16.30 órára várják, a tornateremben rendeznek számukra játékos, mocorgó foglalkozást.
A Vasvári Pál Általános Iskolában szintén február 24-én, szerdán 16.30 órakor táncház – informatika foglalkozást tartanak a nagycsoportos óvodásoknak és tájékoztatják a szülőket is.