-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Folytatódik az Asszonyműhely a fehérvári kézműveseknél
Folytatódik május 30-án, szombaton az Asszonyműhely a Fehérvári Kézművesek Egyesülete szervezésében. A kreatív sorozat csúcspontjaként június közepén alkotóhétre várják a lányokat, asszonyokat. Az Asszonyműhely sorozat csúcspontja a nyári alkotóhét lesz június 13-17-e között.
2015.05.29. 08:47 |
Folytatódik május 30-án, szombaton az Asszonyműhely a Fehérvári Kézművesek Egyesülete szervezésében. A kreatív sorozat csúcspontjaként június közepén alkotóhétre várják a lányokat, asszonyokat. Az Asszonyműhely sorozat csúcspontja a nyári alkotóhét lesz június 13-17-e között.

Az Asszonyműhely sorozat következő foglalkozását május 30-án, szombaton 10.00-16.00 óra között rendezik a Rác utca 27. szám alatti Kézművesek Házában. Várják a kreatív hölgyeket, akik ezúttal apró tárgyakhoz – például kulcsokhoz, szemüvegekhez, tollakhoz – készítenek tartókat, tokokat. A foglalkozás költsége 2.000 forint, a nyersanyagokat az egyesület biztosítja. A szervezők szívesen vennék, ha a hölgyek saját ötleteikkel is gazdagítanák a programot.
Az Asszonyműhely sorozat csúcspontja a nyári alkotóhét lesz június 13-17-e között. A lányok, asszonyok megismerkednek azokkal a természetes alapanyagokkal, melyekkel szebbé tehetik lakásukat, környezetüket, elsajátítanak különböző kézműves technikákat, majd játékokat, használati és ajándéktárgyak készítenek. Bővebb információt az egyesület elérhetőségein kaphatnak az érdeklődők.