-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Fölényes győzelem a Sóstói Stadionban – Négy gólt lőtt az FC Fehérvár
Ünnepélyes hangulatban kezdődött a Borsodi Liga 27. fordulójában az FC Fehérvár – Csőszer FC Tatabánya összecsapás, ugyanis a fehérvári csapat virággal köszöntötte a Vesta-City Line női NB1-es futsalbajnokság aranyérmes csapatát, Warvasovszky Tihamér polgármester és Gál László, az FC Fehérvár Kft. ügyvezetője pedig Horváth Ferencet a 250., Schwarcz Zoltánt a 200., Koller Ákost a 150. első osztályú mérkőzése alkalmából ajándékozta meg. FC Fehérvár – Csőszer FC Tatabánya 4-1 (2-1)
2006.05.13. 17:46 |
Ünnepélyes hangulatban kezdődött a Borsodi Liga 27. fordulójában az FC Fehérvár – Csőszer FC Tatabánya összecsapás, ugyanis a fehérvári csapat virággal köszöntötte a Vesta-City Line női NB1-es futsalbajnokság aranyérmes csapatát, Warvasovszky Tihamér polgármester és Gál László, az FC Fehérvár Kft. ügyvezetője pedig Horváth Ferencet a 250., Schwarcz Zoltánt a 200., Koller Ákost a 150. első osztályú mérkőzése alkalmából ajándékozta meg.
A mérkőzést is a fehérváriak kezdték jobban, mégis a Tatabánya szerzett vezetést. A 15. percben Horváth Gábor buktatta a tizenhatoson belül Tóth Zoltánt, a megítélt büntetőt pedig Vámosi Csaba értékesítette, helyzet nélkül szerzett előnyt a Csőszer. A találat után is a Vidi irányított, és a mezőnyfölényt gólokra váltotték a piros-kékek. A 24. percben Sitku Illés egyenlített, majd a 33.-ban egy szögletet követően Kuttor Attila bólintott a vendégkapuba, 2-1. A 39. percben mindkét csapat megfogyatkozott, Alumona és Rajnay vívtak ökölpárbajt, majd Balogh is bekapcsolódott a csete-patéba, melynek folyamodványaként Alumona és Balogh idő előtt mehettek zuhanyozni.
Fordulás után is a Csertői-csapat volt lendületben, az 53. percben Filó szerette volna kivezetni a labdát saját 16-osán kívülre, azonban véletlenül bokán rúgta Dvérit, így jöhetett a fehérvári 11-es! Csizmadia Csaba belőtte, így már 3-1 volt ide. A fehérvári szakvezető Dvérit és Csizmadiát is a Magyar Kupa-döntőre pihentette, a csereként beállt Bozics szögletét pedig Koller Ákos sodorta a Tatabánya kapujába a 77. percben. Az FC Fehérvár 4-1-es győzelmével továbbra is versenyben van a bajnoki címért, azonban Kuttorék most már csak a Vasas elleni Magyar Kupa-fináléra koncentrálnak, egészen szerda estig...
Borsodi Liga, 27. forduló
FC Fehérvár – Csőszer FC Tatabánya 4-1 (2-1)
Sóstói Stadion, 3500 néző
Vezette: Fábián (Heibl, Vámos)
FCF: Tudor – Csizmadia (Fehér, 69.p.), Kuttor, Koller, Horváth G. (Vincze, 78.p.) – Lattenstein, Schwarcz, Farkas, Dvéri (Bozic, 60.p.) – Alumona, Sitku. Vezetőedző: Csertői Aurél
Tatabánya: Poleksic – Vati, Vámosi, Filó, Rajnay – Tóth, Balogh, Mile (Deme, 58.p.), Hajdú (Ngalle, 65.p.) – Márkus, Kouemaha (Ndjodo, 84.p.). Vezetőedző: Sisa Tibor
Gól: Sitku, 24.p., Kuttor, 33.p., Csizmadia, 53.p., Koller, 77.p. ill. Vámosi, 15.p.
Sárga lap: 3-2
Kiállítva: Alumona, Balogh a 39. percben