-
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Deák Dénes pályázat
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma idén is meghirdette ösztöndíjpályázatát művészettörténészek, várostörténészek, néprajzkutatók, illetve e tudományterületek doktori iskoláinak hallgatói számára. A pályázatokat június 16-ig várják és augusztus 1-jéig bírálják el.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Fődíjat és „színes” minősítést szereztek a fehérvári középiskolások a Helikoni Ünnepségeken
Kategória fődíjjal, arany, ezüst és bronz minősítéssel, valamint különdíjakkal tértek haza Keszthelyről, a Helikoni Ünnepségek 2026 háromnapos eseményéről a Kodály, a Kodolányi és a Teleki diákjai. A dunántúli középiskolások egyik legjelentősebb, kétévente rendezett kulturális seregszemléjén több mint 2000 diák mutatta be tehetségét és kreativitását a különböző művészeti kategóriákban.
A Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI középiskolás kórusai meghódították Keszthelyen a Helikoni Ünnepségeket. A Feke Mariann vezetésével a keszthelyi versenyen először induló Leánykar előadását a magas rangú szakmai zsűri – Erdélyi Ágnes, Mindszenty Zsuzsánna és Thész Gabriella – Arany minősítéssel díjazta, valamint a karnagy különdíjat vehetett át a lenyűgöző műsorösszeállításért, valamint munkájáért egy különleges szakmai elismerést kapott Tillai Auréltól, a Pécsi Tudományegyetem professzorától. A Vegyeskar Kneifel Imre karnagy vezetésével szintén megkérdőjelezhetetlen teljesítményt nyújtott: az Arany minősítés mellett ők hódították el a Vegyeskar kategória Fődíját is.
A fehérvári kórusok közül idén a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola középiskolás kórusai is megmérettették magukat: a Leánykar ezüst, a Vegyeskar bronz minősítéssel zárta a versenyt.
Arany minősítést vehetett át a Kodolányi János Gimnázium Színpadka csapata. A Bobory-Michna Boglárka rendezte Ezavilág című előadást a Golden Dániel, Quintus Konrád, Fehér Anna alkotta zsűri díjazta.
A csoportos fellépők mellett a Kodály és a Kodolányi gimnázium diákjai több kategóriában is indultak egyénileg, szép eredményekkel. A Kodályosok közül Népdal, néptánc szóló és kamara, néptánc együttes, népzene kategóriában Rozgics Tamás néptáncos szászcsávási tánccal, Szabó Adél népdalénekes moldvai dalcsokorral, míg a Komolyzene kategóriában a fuvolista Gyovai Eszter, a Könnyűzene kategóriában pedig Szentes Panna lépett színpadra. A Kodolányi János Gimnázium diákja, Kiss Noémi Anna a Vers- és prózamondó kategóriában P. Maklári Éva: Eurüdiké Orpheusz felé szálló gondolatai című művét adta elő.