-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Fűnyírás Fehérváron több mint hárommillió négyzetméteren
Fehérváron 3.5 millió négyzetméteren nyírja a füvet a Város-gondnokság. Több fűnyíró traktorral és megannyi motoros fűkaszával továbbá mintegy kétszáz emberrel dolgoznak azon, hogy mielőbb mindenhol le tudják nyírni a közterületeken a füvet. Mint mindenhol az országban Fehérváron is van egy önkormányzati rendelet, ami kimondja, hogy az ingatlanhatártól az útig terjedő szakaszt a tulajdonosnak kell gondoznia.
2015.05.19. 14:25 |
Székesfehérváron 3.5 millió négyzetméteren nyírja a füvet a Városgondnokság. Több fűnyíró traktorral és megannyi motoros fűkaszával továbbá mintegy kétszáz emberrel dolgoznak azon, hogy mielőbb mindenhol le tudják nyírni a közterületeken a füvet.

A Városgondnokságnak Kubota fűnyíró traktorból kettő áll rendelkezésére, van hat nagy teljesítményű Iseki fűnyíró traktor, három nagy John Deere, három Toro, több gyalogjáratú fűnyíró, 48 darab damilos fűkasza, 8 fújó gép, 8 sövényvágó és 4 magassági sövényvágó. A gépparkot vizsgázott munkatársak kezelik: 78 fő városgondnoksági alkalmazott és 64 fő közfoglalkoztatott 5 brigádban dolgozik nap mint nap a közterületeken.
A közterületeket előre meghatározott ütemterv szerint gondozzák: a belvárosban és környékén illetve a lakótelepeken kezdik mindig a fűnyírást és innen haladnak a város külső területei felé. „Van olyan hely, ahol már háromszor jártunk és van olyan lakótelep, ahova most érnek oda idén harmadszorra a munkatársaink. Remélem, hogy a városlakók is látják, hogy dolgozunk azon, hogy szép, gondozott zöldterületeink legyenek. Egy-egy területre általában egyszer érünk oda egy hónapban, azonban a belvárosban és környékén illetve a parkokban ennél jóval többször nyírjuk a füvet.” – mondta Zákányi Tamás városüzemeltetési igazgató.

Tavasszal az átlagosnál kevesebb csapadék hullott, ami bizonyos szempontból jó, mert nem fokozta az amúgy is intenzív fű-növekedést, viszont nem annyira szép mélyzöld a gyep a közterületeken. A zöldterület gondozása azonban az ingatlantulajdonosokra is ró feladatot, ami miatt sok panasz érkezik a Városgondnoksághoz is. Éppen ezért a múlt hét végén egy figyelemfelhívó levélben kérték meg azokat a tulajdonosokat, akik nem gondozták a házuk és az út közötti zöldterületet, hogy legyenek szívesek nyírják le a füvet a portájuk előtt. Mint mindenhol az országban Fehérváron is van egy önkormányzati rendelet, ami kimondja, hogy az ingatlanhatártól az útig terjedő szakaszt a tulajdonosnak kell gondoznia. Van, ahol ez csak néhány méter és van ahol ez a terület nagyobb.

„Nem kérünk mást, csupán annyit, hogy legyünk igényesek a saját házunk előtti területre és gondozzuk azt! Azon idős emberek, akik nem tudják ezt a munkát elvégezni, a képviselőjükön keresztül kérhetik, hogy a Városgondnokság a szociális kaszálás keretében nyírja le a füvet a ház előtt.” – hívta fel a figyelmet a városüzemeltetési igazgató.