-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Filharmónia orgonabérlet – három különleges koncert Székesfehérváron
A Filharmónia Magyarország, az ország legnagyobb komolyzenei koncertszervezőjének székesfehérvári zenekari bérletei évek óta teltházasak, ám most egy új bérlettel készültek a hűséges fehérvári közönségnek.
A 2025/2026-os évadban egy orgonabérlet megvásárlására is van lehetőség, amelynek három koncertjén a Szent István-székesegyház orgonájának hangja mellett az egyik fellépésen a hegedű szól, a másikon az énekhang, a harmadikon pedig a pillanat ihlető ereje, az improvizáció adja majd az est különlegességét.
Az első koncertet, amelyet október 21-én, kedden 19.30 órától tartanak, illethetnénk az „ellentétek találkozása” jelzővel is, hiszen a monumentális orgona több méteres sípokkal, többszáz billentyűvel és regiszterrel a mindössze néhány húros, kis méretű, mégis tengernyi virtuóz lehetőséget rejtő hegedűvel „beszélget”. Az egyikben ott lehelnek az egyházi zene évszázadai, a másikban a szimfonikus irodalom minden szépsége. Ez a két nagypresztízsű, egész műfajokat meghatározó hangszer most összetalálkozik, és egy közös koncerten együtt szólalnak meg Tóka Ágoston és Kelemen Gáspár tolmácsolásában.
2026. március 25-én Pálúr János, a Budapest Fasori Református Templom orgonistája tart koncertet a Szent István-székesegyházban: a szűkebben vett bibliai teremtéstörténetet veszi alapul, és gondolatai orgonán szólalnak meg. A mű viszont nem egy utolsó hangig előre eltervezett alkotás, hanem egy improvizáció, tehát annak is szerepe van a végleges zene kialakulásában, hogy az orgona és a pillanat hangulata mire inspirálja majd az orgonistát. Szó szerint teremtés.
A bérlet utolsó koncertjét 2026. április 21-én tartják majd Székesfehérváron. A koncerten Ducza Nóra énekművész és Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész nemcsak barokk szerzők műveit adja elő, hanem későbbi korok, sőt modern szerzők alkotásai is hallhatóak lesznek, illetve Kovács Szilárd Ferenc minden bizonnyal zeneszerzőként is bemutatkozik majd.
Az orgonabérlet már megvásárolható a Filharmónia honlapján, a szervezők mindenkit szeretettel várnak a remények szerint izgalmas koncertekre.