-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Felújítás miatt ideiglenesen lezárják a sürgősségi személy- és mentő bejáratot
A TIOP-2.2.4. projekt keretében a kórház infrastruktúra fejlesztésével kapcsolatos beruházás rekonstrukciós munkái kapcsán szükséges a sürgősségi forgalom átszervezése. Ezért a mentőfeljáró, a sürgősségi személy- és mentő bejárat 2015. június 29-én 8.00 órától előreláthatóan 2015. július 15-ig lezárásra kerül.
2015.06.24. 13:08 |
A TIOP-2.2.4. projekt keretében a kórház infrastruktúra fejlesztésével kapcsolatos beruházás rekonstrukciós munkái kapcsán szükséges a sürgősségi forgalom átszervezése. Ezért a mentőfeljáró, a sürgősségi személy- és mentő bejárat 2015. június 29-én 8.00 órától előreláthatóan 2015. július 15-ig lezárásra kerül.

A sürgősségi osztály ez alatt az idő alatt a Hunyadi úti „gomba” portán keresztül, a hotel épületen át lesz megközelíthető. A betegszállítók, vagy akik mozgásukban korlátozott hozzátartozójukat hozzák vizsgálatra, a kórház Seregélyesi úti mentőállomás melletti kapuján keresztül juthatnak be a kórház területére, a hotel főbejárat előtt állhatnak meg, és az egészségügyi intézmény területét a Hunyadi úti „gomba” porta feletti kapun át hagyhatják el. (A kapuhoz közeledve az automatikusan kinyílik.) A hotel főbejárata előtti úton tilos a parkolás, a beteg szállítása után a gomba porta feletti kapun el kell hagyniuk a kórház területét.