-
Digitalizáció az iskolákban
Június elején intézményvezetői fórumot tartottak az okostanterem programhoz kapcsolódóan „Merre tovább PeDig program?” címmel Székesfehérváron. A partneriskolák vezetői és az Alba Innovár szakemberei a program jövőjéről és a legfontosabb fejlesztési irányokról egyeztettek. Létrehozzák a Digitális Pedagógiai Munkaközösségeket, valamint valódi közösségi szakmai platformmá formálják a Digitális Tudástárat, továbbá új ösztönzőrendszert is kialakítanak.
2026.06.30. -
Példás életút
Szakmai sikerekben bővelkedő és családi életében is példás évtizedeket tudhat maga mögött dr. Németh Gyula, aki június 25-én ünnepelte a 90. születésnapját. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar jogelőd intézményének korábbi oktatóját és igazgatóját Patik Ferenc önkormányzati képviselő köszöntötte fel városunk közössége nevében.
2026.06.29. -
Szoboszlai a King City Skateparkban
Egy igazán pörgős székesfehérvári eseménnyel veszi kezdetét a Telekomosok Fesztiválja, amely az ország öt ikonikus pontjára hozza el a sport, a kultúra és a digitális világ fúzióját. Július 5-én egy izgalmas városi élményparkká alakul a King City Skatepark, ahova Szoboszlai Dominik is kilátogat. Napközben táncbemutatók, rap csaták, este pedig Bongor és Lil 404 koncertjei fokozzák a hangulatot.
2026.06.29. -
Jótékonysági tanszergyűjtés
Idén nyáron is megszervezi közös tanszergyűjtő akcióját a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár és az Adypapír írószerbolt. Az akció június 29-én, hétfőn kezdődik és augusztus 15-ig tart, mindkét helyszínen szeretettel fogadják az új vagy a használt, de jó állapotú tanszereket, eszközöket.
2026.06.29.
Felnőttnek készülök - nyári tábor a Fejér Megyei Művelődési Központban
A tábor szervezői segítenek a fiataloknak megismerkedni számos olyan dologgal, amelyekre felnőtt életük során szükségük lesz.
Az iskolai tananyagban nincs benne, és a szülők többsége sem tanítja meg a gyerekeknek, hogyan kell csekket feladni a postán vagy ügyeket intézni a kormányablakban, de a tábor szervezői úgy vélik, hogy ha egyhetes nyári napközis táboruk keretében közösen kipróbálják ezeket a mindennapi élet során előforduló tevékenységeket, azzal mind a gyermekek, mind a szülők dolgát megkönnyítik a későbbiekben.
Kipróbálják velük, hogyan kell étteremben udvariasan rendelni, mozijegyet venni, könyvtárból könyvet kivenni, megnézik, hol és hogyan kapcsolják le a város közvilágítását, vagy azt, miként is készül egy nyomtatott póló, sőt, még a polgármester irodájába is beleshetnek. Röviden: felkészülnek az Életre! A szórakozás sem hiányzik a tábor kínálatából: a programok között robotikai bemutató, néptáncóra, valamint kézműves foglalkozás is található.