-
Az SNI-s gyerekekért
A sajátos nevelési igényű gyerekekkel foglalkozó intézmények eszközbeszerzését és módszertani fejlesztését támogatja az a nyertes pályázati projekt, melynek nyitórendezvényét csütörtökön tartották Székesfehérváron. A Székesfehérvári Tankerületi Központ pályázata által az Arany János EGYMI, a Móri Gárdonyi Géza EGYMI és a Fejér Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat szolgáltatásait korszerűsítik.
2025.12.05. -
Gyógyulás egy nap alatt
A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktatókórházban 2021. óta működik Egynapos Sebészeti Centrum. A részleget félig állami, félig pedig alapítványi forrásból hozták létre. A Fehérvár Televízió Közösen a gyógyításért Fejérben című adventi sorozatának második részében bemutatja a részleget és az is kiderül a magazinból, kik és hogyan vehetik igénybe az egynapos sebészeti eljárásokat.
2025.12.03. -
Vállalkozásismereti roadshow Fehérváron
Vállalkozásismereti roadshownak adott otthont az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A rendezvényt Varga-Bajusz Veronika, felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint a fiatalokért felelős államtitkár nyitotta meg.
2025.12.04. -
Finisben a csomópont átépítése
Gyakorlatilag elkészült, és már csak néhány útburkolati jel felfestése van hátra a Horvát István utca és a Hosszúsétatér kereszteződésének kapacitásbővítő átépítéséből. Várhatóan a jövő hét elejétől lép életbe az új közlekedési rend a csomópontban.
2025.12.04.
Fehérváron indult útjára az eMagyarország ifjúsági programja
Október 9-én Székesfehérváron indult el az Informatikai és Hírközlési Minisztérium eMagyarország Ifjúsági Programja. Az alkalomból eMagyarország Klub is alakult a városban. Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter sajtótájékoztatóján beszélt az elektronikus hírközlési törvény tervezetéről és arról is, hogy az ifjúsági program részeként jövőre a határon túli magyar fiataloknak is szervez eMagyarország táborokat az informatikai tárca.
A miniszter elmondta, az idén az eMagyarország Ifjúsági Programjának részeként közel 1200 diákot táborozhatott. Az idén első alkalommal mind a hat régióban rendeztek eMagyarország táborokat, ezeken a középiskolás korosztály, az informatikára legfogékonyabb 14-18 év közötti generáció vett részt. Erdélyi, felvidéki és vajdasági magyar szervezetekkel már megállapodtak a tábor jövő évi rendezéséről is. Az ifjúsági program részeként eMagyarország klubok is alakulnak országszerte, a tervek szerint valamennyi főiskolával, egyetemmel rendelkező városban létrejönnek majd ilyen szervezetek.
A Az informatikai miniszter az esélyteremtés fontos eszközének nevezte az eMagyarország program megvalósulását. Kovács Kálmán elmondta az elmúlt másfél évben több mint 40 százalékkal nőtt az internet-előfizetők száma Magyarországon, különösen jelentős, hogy az EU-átlagnál jóval magasabb a széles sávú internethozzáférés aránya. A miniszter beszélt az elektronikus hírközlési törvény tervezetéről is, amely fogyasztó-centrikus lesz. A tervezet szerint a hatóság nagyobb figyelmet fordít majd a versenyt akadályozó árképzés kiszűrésére. A törvény lehetővé teszi, hogy a központi költségvetés az egyetemes hírközlési szolgáltatás igénybevételéhez az alacsony jövedelmű illetve szociálisan rászoruló előfizetők részére támogatást nyújtson. Az előfizetők havonta egy alkalommal ingyenesen olyan tartalmú részletes számlát kérhetnek a szolgáltatóktól, amelynek alapján ellenőrizhetik a kiszámlázott díj jogosságát.
