-
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Deák Dénes pályázat
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma idén is meghirdette ösztöndíjpályázatát művészettörténészek, várostörténészek, néprajzkutatók, illetve e tudományterületek doktori iskoláinak hallgatói számára. A pályázatokat június 16-ig várják és augusztus 1-jéig bírálják el.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
A Városházán ünnepelték a HITEL című folyóirat fennállásának 30. évfordulóját
Csoóri Sándor vetette fel az ötletet – még 1982-ben, - hogy a rendszer által perifériára szorított írók és költők egy új folyóirat lapjain kaphassanak publicitást: 22 fős társaság gyűlt össze Németh László özvegyének a lakásában, ahol Illyés Gyula részvételével – Széchenyi gondolatait emlegetve – elfogadták a Hitel címet.
Dr. Cser-Palkovics András, polgármester nevében Vakler Anna népdalénekes, zenepedagógus, Székesfehérvár művészeti vezetője tolmácsolta gondolatait. A 2012-es jubileumi estre emlékezve a közösségteremtés és értékmegőrzés közös céljait idézte fel. A folyóiratot olyan önálló szellemi entitásként jelölte meg, amelynek érzékeny közösségi hálózata átszövi a Kárpát-medencét. A 20. évfordulóra kiadott kötet időtállóságáról szólva – a napra- és percrekészség jelentőségét hangsúlyozó világban – Csoóri Sándort idézte: „Tudjuk, az idő nem áll meg, de vannak dolgok, értékek, amelyek a sürgető idő ellenére is megállnak.” – Kedves Szerkesztők, Írók és Költők! Köszönjük, hogy itt ünnepelhetjük Önöket, a magyarság történelmi fővárosában, a magyar network szimbolikus csomópontjában.”
„Ez a lap most is Csoóri Sándor lapja, és amíg megjelenik, az is marad.” – kezdte Papp Endre, a Hitel főszerkesztője,
a lap célját pedig abban határozta meg, hogy a kultúra eszközeivel nemzeti közösséget próbál teremteni. Csoóri társai voltak többek között Döbrentei Kornél és Lázár Ervin, itt publikált Sütő András. A kulturális nemzettudat – mondta – egy orientáció: egy olyan folyamat, amely az emberek fölött áll, fölöttes értelemmel bír; a Hitel jelenleg is a kulturális nemzettudatot képviseli.
A főszerkesztő bemutatta a lap munkatársait: Falusi Mártont, Léka Gézát, Mezei Emesét, Nagy Gábort és Tevely Arató Györgyöt, akik hitvallásukat tolmácsolták, például egy-egy a lap történetéhez kapcsolódó verssel – az irodalom szerepéről, a modern nemzetfelfogás örökségéről, a kultúra közvetítésének küldetéséről.
Az esten levetítették az Egy kávéházi szegleten című műsor Csoóri Sándorról szóló adását, amit Bakonyi István készített a Kossuth-díjas költővel. A rendezvényen Cserta Gábor Csoóri Anyám fekete című versét énekelte, majd Ferenczy Noémi összeállítása hangzott el fehérvári költőknek – Szikra Jánosnak, Bobory Zoltánnak és Szegedi Kovács Györgynek – a folyóiratban megjelent verseiből, a Ciszterci Szent István Gimnázium diákjainak előadásában.