Fehérváriként együtt, egymásért! - közösség ereje nehéz időkben is megmutatkozott

„Van jelentősége, hogy az emberek békességet érezzenek és kapjanak az advent idején!” – fogalmazott Cser-Palkovics András. A polgármesterrel az idei évről beszélgettünk, kihívásokról, feladatokról és az adventi felkészülés időszakáról. A 2020-as esztendőt kétségtelenül a koronavírus-járvány határozta meg. Nem túlzás azt állítani, hogy átírta az életünket: új dolgok váltak már-már természetessé, és a régi szokásaink sokszor nagyon távolinak tűnnek. A járvány új kihívások elé állította a családokat, a cégeket, az önkormányzatot, az államot is.
2020.12.23. 07:51 |

Nem igazán volt hasonló évünk, mint az idei, hiszen a világjárvány felülírta az összes forgatókönyvet.

Gyakran eszembe jut január elseje, amikor a hagyományokhoz hűen boldog új évet kívántunk egymásnak. Nem gondoltuk, hogy milyen esztendő vár ránk valójában! Február-március folyamán elindult a járvány, ami teljesen új kihívások elé állította a világot. Az élet minden területére rányomta a bélyegét és meghatározta az egész évet. Nagy kihívásokat tartogatott az állam és az önkormányzat számára is. Az összefogás és az összefogás képessége vált kulcskérdéssé. Többségünk soha nem találkozott még ehhez fogható helyzettel, főleg ilyen hosszú időn keresztül! Megszoktuk, hogy szabadságban élhetünk, azt tehetjük, amit szeretnénk. Most pedig találkoztunk egy olyan évvel, amikor nagyon sok tiltást, új szabályt és korlátozást kellett elfogadnunk magánemberként és bevezetnünk, mint önkormányzat. Meg kellett győznünk az embereket arról, hogy ez értük történik. Talán ez volt a legnagyobb kihívás! A járványügyi szakemberek tették a dolgukat, óriási munkát végeztek az egészségügyben, a szociális területen dolgozók, akik végig a frontvonalban harcoltak – köszönet és hála nekik! Mi megpróbáltuk összefogni a döntés-előkészítést, meghozni a szükséges intézkedéseket és erről tájékoztatni a fehérváriakat.

Hogy látja, a közösség jól vizsgázott?

Tavasszal, az otthonmaradásra buzdító kampány idején tudatosult az emberekben, hogy nemcsak saját magukért, hanem mások egészségének és életének védelmében kell felelősségteljesen cselekedniük. Akkor a működőképesség fenntartása mellett az élet rettenetes módon lelassult. Az őszi időszak ebben a tekintetben más volt, hiszen az élet bizonyos része folytatódott, ugyanakkor az összefogás képessége, a közösségi erő mindkét időszakban fontos volt. Legelső az élet védelme, az egészség megőrzése, és ez lesz a következő hónapokban is a kulcsfeladat! Emellett pedig fontos a működőképesség megőrzése – legyen szó intézményekről, közszolgáltatásokról vagy fejlesztésekről, azaz a város egészéről. Amikor most, december közepén beszélgetünk, azt mondhatjuk, hogy ez sikerült, de van előttünk még néhány nehéz hét, nehéz hónap.

A koronavírus-járvány a gazdaságra is nagy befolyással volt, Székesfehérvár költségvetését is átszabta.

Teljes mértékben átszabta, jelentős, nagyjából öt-hat milliárd forintos bevételkiesést szenvedtünk el. A járvány várhatóan éreztetni fogja a hatását 2021-ben, talán még 2022-ben is. De a védekezéshez szükséges költségvetési források folyamatosan rendelkezésre álltak és állnak. Jelentős raktárkészleteink vannak különböző védőfelszerelésekből, ami azért is fontos, mert így a szakemberek munkavégzéséhez minden keretet biztosítani tudunk. A fejlesztéseket részben folytattuk, részben átütemezésre kényszerültünk, de nem kellett fejlesztési célról véglegesen letennünk.

Legalább ekkora energiába került, hogy a közszolgáltatások működjenek a városban. Ezúton is szeretném megköszönni a Széphő, a Depónia, a Fejérvíz és a Városgondnokság munkatársainak, hogy működtették az alapvető városi szolgáltatásokat! Természetesen sorolhatnám a szakmákat – a bölcsődében, óvodákban, iskolákban, a közösségi közlekedés területén dolgozókat, sofőröket, karbantartókat vagy a postásokat, élelmiszerbolti eladókat, a kereskedelemben dolgozókat, a gyógyszertári alkalmazottakat, minden munkavállalót, akik nélkül ezt az évet nem tudtuk volna így átvészelni. Szeretném a kommunikációs területen dolgozóknak is megköszönni a munkát, mert kulcskérdés volt, hogy az emberek hiteles helyről tudjanak tájékozódni, és eljuttassuk hozzájuk a döntéseket!

Tartalékképzés, stabilitás, fejlesztések

Voltak olyan döntések, amiknél éppen a járványhelyzet mutatta meg, hogy jó előre gondolkodni?

Az Alba Innovár bizonyította azt, hogy miért volt fontos a létrehozása évekkel ezelőtt! Hogy a digitális oktatás ilyen gyorsan átvegye a helyét a hagyományos oktatásnak, arra nem számíthattunk. Arra viszont kellett, hogy számítsunk, hogy előbb-utóbb – valamilyen vegyes rendszerben – a digitalizáció előnyeit be kell építenünk a hagyományos oktatási rendszerbe, és a kettőt jól össze kell tudni hangolnunk. Most rengeteg gyakorlati tapasztalatunk lesz, amire lehet építkezni. Látszik, hogy érdemes ezt továbbfejleszteni az élet minden területén: az általános és középiskolai tanulmányok során, a felsőoktatásban vagy éppen a felnőttképzésben. Gondoljunk a home office lehetőségek bővülésére: akkor tud valaki otthonról dolgozni, ha az eszközöket, lehetőségeket ismeri és használni is képes. A digitalizáció átszövi az életünket, és ez ebben az évben felgyorsult.

A Cser-Palkovics András polgármesterrel készült ünnepi beszélgetést a Fehérvár Televízióban december huszonötödikén 18.25-kor láthatják!

Ugyanilyen előrelátó döntésnek bizonyult a tartalékképzés, az, hogy nem költöttük el évről évre az összes pénzt, ami az önkormányzat rendelkezésére állt. Hiszen egy nagyváros életében mindig történhet olyan esemény, ami miatt szükség van nagyobb tartalékokra. Nem ilyen eseményre gondoltunk, főleg nem egy egész éven át tartó eseményre, de így volt hová nyúlnunk!

Milyen nagy volumenű fejlesztések indulhattak el ebben az évben?

Elkezdődött a déli összekötőút építése. Hoztunk huszonhárom vadonatúj autóbuszt a város közösségi közlekedésébe. Elkészült a palotavárosi tavak környékén a szabadidő- és sportpark, ami sokak örömét fogja szolgálni a következő évtizedekben. Nagy területen erdősíteni is tudtunk. Ha valaki a Fő utcán jár, látja, hogy folyik a múzeum felújítása. A Köztársaság mozi felújítása is heteken belül elindulhat. Sok minden történt a Sóstó környékén, jelenleg zajlik a Vadmadárgondozó építkezése, már az eszközök telepítése történik az épületen belül. Döntöttünk arról, hogy a Móri út első ütemére pályázati forrást csoportosítunk át – a kormány már jóváhagyta, és éppen a napokban írtam alá az erről szóló támogatói okiratot. Az élet számos területén tudtunk előrelépni: útfelújítások történtek, parkolóépítések – például a kórház környékén is. Nem volt ez egy haszontalan esztendő, bár másmilyen volt, mint amit megszoktunk. Bízom benne, hogy a működőképesség fenntartása mellett a fejlesztések is úgy folytatódtak, hogy azt a fehérváriak érzékelik és értékelik!

Semmi sem lesz ugyanolyan

Mit hozhat a jövő év, mire számít 2021-ben?

Mondjuk ki, hogy rengeteg társadalmi következménye van a járványidőszaknak, pontosan még nem is tudjuk, hogy az élet melyik területére milyen hatással lesz! Ezzel kell és érdemes is foglalkozni! Az első negyedévben még biztosan itt lesz a vírus, és sokakat foglalkoztat a vakcina kérdése is. Én magam regisztráltam az oltásra, be fogom adatni, s erre biztatok mindenki mást is! Pont azért, hogy minél hamarabb vissza tudjunk zökkenni a normális kerékvágásba, védve ezzel életeket, egészséget, munkahelyeket, egyént és közösséget. Az a kerékvágás persze nem lesz teljesen ugyanolyan, mint 2020 előtt. Lesznek az életnek olyan területei, amelyek nem feltétlenül úgy vagy oda fognak visszaállni, ahonnan kimozdultak, és a komfortzónánk is máshová helyeződik.

A gazdasági területen is érezteti a hatását a válság, még akkor is, ha a talpra állás szerencsére gyorsabb, mint amilyennek tavasszal tűnt. Ilyen az ipar területe, de kérdés, milyen lesz a folytatás 2021-ben! Azt is látjuk, hogy vannak olyan szektorok – vendéglátás, turisztika, fodrászok, kozmetikusok, körmösök – akiknél ez egy nagyon nehéz időszak. Őket segíteni kell: állami, adórendszeren belüli támogatással, bérletidíj-kedvezménnyel vagy például azzal, hogy a teraszdíjakat ne kérjük el a vendéglátóhelyektől. Kicsi, apró mozaikokból lehet összerakni a segítséget, hogy a vállalkozások ezt az időszakot túléljék, és a munkahelyek zömét meg tudják őrizni.

Mi az idei advent üzenete?

Az advent és karácsony már biztosan nem lesz olyan, mint megszoktuk, hiszen szűkebb körben, áldozatokat hozva kell ünnepelnünk azért, hogy jövőre is teljes lehessen a család! Rendhagyó módon a város adventi koszorúja idén a Városháza Dísztermében áll, és a Fehérvár Médiacentrum közreműködésével a virtuális tér ad lehetőséget arra, hogy a város közössége és a nagyvilágban élő székesfehérváriak közösen készüljenek az ünnepre.

Az advent a felkészülés, a békesség, az elcsendesedés időszaka. Ebben az évben egészen biztos, hogy ilyen. Sokan jönnek el sétálni, a fényekben gyönyörködni a belvárosba. Családok érkeznek kisgyerekekkel: megmutatják a karácsonyfát, a kisvonatot. Játszanak a fények között, miközben csend és békesség van. A közösségi élményre láthatóan vágynak az emberek, ezért talán még hangsúlyosabb idén az advent szerepe, hogy örömet vigyünk az emberek mindennapjaiba abban a reményben és hitben, hogy a jövő adventje ugyanúgy adventi vásárról, rendezvényekről, gyerekek előadásáról és megannyi dologról szól majd, mint amit korábban megszoktunk.

Van jelentősége, hogy az emberek békességet érezzenek és kapjanak, ezért is kérem a közélet szereplőit, hogy most ne a feszültséget akarjuk növelni az emberek között! Most az a feladata a közéletnek, hogy oldja az indulatokat és a békesség üzenetét adja át! Kívánjunk és biztosítsunk az embereknek nyugodt adventet és karácsonyt, ami persze csendesebb lesz, de mégis az év legszebb időszakát éljük!

Interjú

  1. 2021-ben is fejleszti ellátásait az Egészségdokk - beszélgetés Gönczi Gábor központvezetővel

    Teljes intenzitással, változatlan formában végezte feladatait tavaly az Egészségdokk Addiktológiai Központ és Serdülő Krízis Centrum Székesfehérváron. A koronavírus-járvány érezhetően nagy nyomást gyakorolt a szenvedélybetegekre. Az Egészségdokk a meglévő ellátásai mellett új kihívásokat is bevállal 2021-ben – derül ki Gönczi Gábor, a központ vezetőjének évértékelőjéből.

    2021.01.14.
  2. Derzsi János, a szenvedély apostola - interjú az érdemes művésszel

    Derzsi János színművész, a Vörösmarty Színház tagja, aki szinte minden színházat bejárt - jószerivel egész Magyarországon - sok mindent látott,  de szerinte a fehérvári társulat az ország egyik legjobb társulata.

    2021.01.14.
  3. "Székesfehérvár helyőrségben szolgálni megtiszteltetés és felelősség "

    Vokla János ezredes pályafutása Hódmezővásárhelyen indult, majd 1999-ben került Székesfehérvárra, ahol a szárazföldi vezérkarban teljesített szolgálatot öt éven át. 2020. július 1-jétől nevezték ki a Magyar Honvédség 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred parancsnokának - róla  szól a legújabb ÖKK Podcast adása.

    2021.01.11.
  4. Vedd fel a nyúlcipőt 2021-ben! – jó tanácsok kezdő futónak Kaufer Tamástól

    Egészségesebb, sportosabb életmódra tesznek fogadalmat nagyon sokan az új esztendőben. A futás az egyik legkedveltebb mozgásforma, egyre többen űzik manapság – kortól függetlenül. Hogyan „fussunk neki” kezdőként, hogy a fizikai felfrissülés mellett valódi örömünket leljük benne? Mikor és hol érdemes futni? Befolyásol-e az időjárás? Milyen felszereléseket szükséges beszereznünk, és mi az, ami elsőre még felesleges?

    2021.01.06.
  1. Fogyókúráról, diétáról, egészségtudatos táplálkozásról - beszélgetés Mészárosné Jaskó Enikő dietetikussal

    A karácsony előtti böjti időszak, majd az ünnep terített asztalai és újévi fogadalmak - sokaknál egy fogyókúrával az élen. Reneszánszát éljük a fogyókúráknak, amik nemcsak ilyenkor jelentenek kihívást azoknak, akik szeretnének megszabadulni valamennyi súlyfölöslegtől. Ehhez ad tanácsoklat a kórház vezető dietetikusa.

    2020.12.26.
  2. Fehérváriként együtt, egymásért! - közösség ereje nehéz időkben is megmutatkozott

    „Van jelentősége, hogy az emberek békességet érezzenek és kapjanak az advent idején!” – fogalmazott Cser-Palkovics András. A polgármesterrel az idei évről beszélgettünk, kihívásokról, feladatokról és az adventi felkészülés időszakáról. A 2020-as esztendőt kétségtelenül a koronavírus-járvány határozta meg. Nem túlzás azt állítani, hogy átírta az életünket: új dolgok váltak már-már természetessé, és a régi szokásaink sokszor nagyon távolinak tűnnek. A járvány új kihívások elé állította a családokat, a cégeket, az önkormányzatot, az államot is.

    2020.12.23.
  3. Új név a fehérvári táncvilágbajnokok listáján - interjú Pauker Barbarával

    Fehérvári, nagyon fiatal, csinos, kedves, vasváris, rendkívül tehetséges, és nem mellesleg már most kétszeres világbajnoki ezüstérmes szólóban, ötszörös világbajnok duóban, és novemberben bezsebelte élete első egyéni világbajnoki címét is a Dance Star Szövetség nemzetközi bajnokságán. Az ÖKK interjúsorozatának következő részében Pauker Barbara hip-hop tánc világbajnok válaszolt a kérdésekre.

    2020.12.03.
  4. Topográfus, történész és néprajzkutató - beszélgetés Váczi Márkkal

    A fehérvári kulturális életben nem ismeretlen Váczi Márk neve. A fiatal topográfussal, történésszel és néprajzkutatóval számos platformon és még több témában olvashattak vagy hallhattak interjúkat, láthattak videókat az érdeklődők. A Magyar Városkutató Intézet munkatársával készített beszélgetésben hivatásáról és Duci bácsiról olvashatnak összefoglalót.

    2020.11.26.

Lakossági tájékoztatás

Fehérvár Magazin

Webkamera

360 Fehérvár