-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Fehérvári megemlékezés a Holokauszt Magyar Áldozatainak Emléknapján
A Holokauszt Magyar Áldozatainak Emléknapján koszorúzást tartanak Fehérváron a Zsinagóga Emlékműnél, április 16-án, csütörtökön, délelőtt 10.30-kor. Az eseményen Neubart István, a Székesfehérvári Zsidó Hitközség elnöke mond beszédet. 2001 óta minden év április 16-án a holokauszt magyarországi áldozataira emlékezünk. 1944-ben ezen a napon kezdődött meg a magyarországi zsidók gettókba tömörítése Kárpátalján.
2015.04.15. 10:26 |
A Holokauszt Magyar Áldozatainak Emléknapján koszorúzást tartanak Fehérváron a Zsinagóga Emlékműnél, április 16-án, csütörtökön, délelőtt 10.30-kor. Az eseményen Neubart István, a Székesfehérvári Zsidó Hitközség elnöke mond beszédet.

Székesfehérvár Önkormányzata nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester vesz részt a megemlékezésen, ahol a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola diákjai adnak műsort. 2001 óta minden év április 16-án a holokauszt magyarországi áldozataira emlékezünk. 1944-ben ezen a napon kezdődött meg a magyarországi zsidók gettókba tömörítése Kárpátalján. Az ezt követő hónapok során több mint 400 000 zsidót zártak gyűjtőtáborokba, majd hurcoltak el Magyarországról Auschwitz-Birkenauba.