-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Fehérvári Fúvószenekari Fesztivál szombaton a Belvárosban
Július 1-jén, szombaton fúvós dallamok járják át a Belvárosi utcákat. Az idei Fehérvári Fúvószenekari Fesztiválra Dániából a Kobenhavns Kommunes Skoleorkester érkezik, itt lesz a Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar és a Várpalotai Bányász Fúvószenekar is és a szervező Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar is koncertezik a városban.
2017.06.30. 15:28 |
Szombaton este háromnegyed kilenckor a zenekarok közös Városház téri koncerttel koronázzák meg a fúvós délutánt.
Koncertek:
17:00-17:30 Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar koncertje a Püspöki Palota előtt
17:35-18:20 Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar koncertje a Városház téren
18:25-19:10 Várpalotai Bányász Fúvószenekar koncertje a Püspöki Palota előtt
19:15-20:00 Kobenhavns Kommunes Skoleorkester (Dánia) koncertje a Városház téren
Felvonulás a Magyar Király Szállótól a Városház térre:
20:15 - Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar
20:20 - Várpalotai Bányász Fúvószenekar
20:25 - Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar
Finálé
20:45 – a Fesztiválon résztvevő 4 zenekar közös egyesített zenekarának koncertje a Városház téren