-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Ezüstérem a dublini MMA-bajnokságon – az Alba Kempo versenyzőjét fogadták a Városházán
Czentár Imre, az Alba Kempo SE versenyzőjeként már közel 40 érmet szerzett hazai kempo versenyeken, de más szabályrendszerekben is rendszeresen kipróbálja magát.
A 16 éves sportoló tíz éve az édesapja nyomán ismerkedett meg a sportággal, jelenleg hetente hat edzéssel készül, később pedig katona szeretne lenni. Tavaly az Alba Kempo SE színeiben Magyarországot képviselve részt vehetett a dublini Irish Youth Open MMA versenyen. Írországba a Zen Bu Kan kempo szövetség kiválasztottjaként a 16 éves Czentár Imre és edzője, az Alba Kempo SE vezetője, Polgár Tamás utazhatott. A versenyt a nagynevű SBG Ireland HQ-ban rendezték, ahol a sportág élő legendája, Conor McGregor is rendszeresen edz. A fiatal fehérvári harcos nemzetközi mezőnyben indult, ahol két ír ellenfelét egy vesekulccsal és egy anaconda fojtással kopogtatta le, majd a döntőben mindössze másodpercekkel a folytatást jelentő gong megszólalása előtt kapott ki finn ellenfelétől.
Polgár Tamás, az Alba Kempo SE vezetőedzője elmondta: kis lépésekkel haladva szeretnék felépíteni Imre karrierjét.
Az idei évben egyre több ketrecversenyen szeretnének elindulni, főleg a környező országokban. Érdekesség, hogy hazánkban a sportág növekvő népszerűsége ellenére kevés ketreces megmérettetést rendeznek, így jellemzően Ausztriába, vagy Lengyelországba kell utazni hasonló versenyekért.
Az Alba Kempo SE három éve alakult. Polgár Tamás vezetésével jelenleg több mint hetvenfős utánpótlást működtetnek, nemrég nyitottak új szakosztályt Szabadbattyánban. Sikereiket nem csak a jó hangulatú edzéseik, de eredményeik is jelzik: 2022-ben 250 érmet, 2023-ban pedig 313 érmet nyertek. Országos szinten is a legjobb klubok között jegyzik őket, háromszor lettek az ország legeredményesebb csapata az éremösszesítésben. Az Alba Kempo SE edzéseire mindenkit szeretettel várnak. Az edzések időpontjáról és helyszínéről ide kattintva tájékozódhatnak.