Fehérvári döntősök, magyar bronzérem az öttusa világkupán

Gyenesei Leila szerepelt a legjobban a volános öttusázók közül a százhalombattai öttusa világkupa-versenyen, amelyen rajta kívül a Kovács Sarolta és Demeter Gergely is döntőbe jutott. Előbbi sérülése után versenyez újra, utóbbitól már a selejtező sikeres megvívása is szép eredmény volt az erős mezőnyben. A legjobb magyar a férfi bronzérmes Tibolya Péter volt.
2012.04.16. 08:29 |
Gyenesei Leila szerepelt a legjobban a volános öttusázók közül a százhalombattai öttusa világkupa-versenyen, amelyen rajta kívül a Kovács Sarolta és Demeter Gergely is döntőbe jutott. Előbbi sérülése után versenyez újra, utóbbitól már a selejtező sikeres megvívása is szép eredmény volt az erős mezőnyben. A legjobb magyar a férfi bronzérmes Tibolya Péter volt.
 
A női, majd a férfi selejtező is igazolta, hogy az olimpiai kvalifikációban rendkívül fontos ranglista pontokért zajló verseny szinte világbajnoki szintű mezőnyt hozott Százhalombattára. Ami ugye erősebb egy olimpiainál is, hiszen az ötkarikás játékokon csak két női és két férfi öttusázó képviselhet egy országot - itt pedig például Oroszországból négy fiú volt a döntőben. Mellesleg világbajnoki és/vagy olimpiai érmes mind... Ebben a hatalmas mezőnyben a húszéves Demeter Gergely bekerült a harminchatos vasárnapi mezőnybe, ami nem sikerült bátyjának, pedig Bence már korábban letette névjegyét a felnőttek között. A kisebbik Demeter végül 28. lett a döntőben, ez tőle elfogadható teljesítmény, természetesen érződött a vívásán és a kombinációs számban is, hogy fizikailag is bele kell még erősödnie a "nagyok" mezőnyébe. A férfiversenyt az olasz Benedetti nyerte a kétszeres olimpiai bajnok orosz Mojszejev, valamint Tibolya Péter előtt - a legjobb magyar helyezés volt a hétvégén Tibolyáé.
 
Mert a lányoknál Tóth Adrienn hetedik lett, itt a világ- és Európa-bajnok francia Amelie Cazé győzött az orosz Rimsaite és a litván Asadauskaite előtt. A Volán színeiben versenyző Gyenesei Leila a selejtezőben látottnál (persze annál erősebb mezőnyben) gyengébben vívott, viszont remekül úszott, elfogadhatóan lovagolt és a kombinációban sem a futással volt gondja. Végül 11. helyen végzett, ezzel fontos ranglista pontokat szerzett, amire szüksége lesz a kvalifikációban. Vele ellentétben Kovács saroltának már van olimpiai kvótája, esetében a kérdés az volt, a hosszabb kihagyás miatt, ami térdsérülését követte, hogy tér vissza. A vívásán nagyon érződött a lemaradás, a lovaglása a nehéz pályán jónak volt mondható, a futás-lövészet vegyesben nem tudott jelentősen előrelépni, így végül 20. lett. A százhalombattai VK többi fehérvári indulója nem jutott döntőbe.