-
Állami elismerések fehérváriaknak
Állami kitüntetést adtak át a napokban színészeknek, rendezőknek, a tudomány területén tevékenykedő embereknek, valamint íróknak, költőknek és zenészeknek. Köztük számos Székesfehérvárhoz kötődő közéleti személyiség is elismerésben részesült.
2026.03.19. -
Koszorúzással és misével emlékeznek
Koszorúzással emlékeznek március 21-én, szombaton délelőtt a Rác utcai Mártírok emlékművénél arra a tucatnyi fehérvári polgárra, akiket szovjet katonák gyilkoltak meg 1945. március 22-én. Az esemény gyászmisével zárul, amelyet Pavle Kaplan esperes celebrál.
2026.03.18. -
Vállalkozói fórum Fehérváron
Vállalkozói Fórumot rendezett Székesfehérváron a VOSZ, vagyis a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Fejér vármegyei szervezete. A résztvevők egyebek mellett gazdasági elemzésekről és jövőbeni lehetőségekről hallhattak előadásokat.
2026.03.18. -
Mandiner est az MCC-ben
Mandiner estet rendeztek a Mathias Corvinus Collegium Székesfehérvári Képzési Központjában. Az érdeklődőket egy Ukrajnáról szóló filmvetítés, valamint közéleti beszélgetés várta Orbán Balázzsal és Lentulai Krisztiánnal.
2026.03.18.
Fehérvári civil szervezet jelentette meg a Közép-Dunántúli Régió kerékpáros térképét
Elkészült a Közép-Dunántúli Régió kerékpáros térképe. A 300 példányban térkép az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület gondozásában jelent meg, amihez Székesfehérvár városa és a Nemzeti Civil Alapprogram járult hozzá anyagilag. Elekes Zsuzsa a Polgármesteri Hivatal civil referense elmondta, hogy az önkormányzat a Pályázati Önrész Alapból mintegy 800 ezer forintos támogatást nyújtott, az NCA pedig 3 millió forinttal segítette a megjelenést.
2007.09.03. 13:06 |
Elkészült a Közép-Dunántúli Régió kerékpáros térképe. A 300 példányban térkép az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület gondozásában jelent meg, amihez Székesfehérvár városa és a Nemzeti Civil Alapprogram járult hozzá anyagilag. Elekes Zsuzsa a Polgármesteri Hivatal civil referense elmondta, hogy az önkormányzat a Pályázati Önrész Alapból mintegy 800 ezer forintos támogatást nyújtott, az NCA pedig 3 millió forinttal segítette a megjelenést. A térképet Róka Gyula az ARISZ képviselője és Gárdonyi László a Gaja Környezetvédő Egyesület munkatársa mutatta be.

A térképet 400 Forintért lehet megvásárolni, de közintézmények és nonprofit szervezetek 350 Forintos áron juthatnak hozzá. (Megrendelési cím: Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület 8001 Székesfehérvár Pf. 196)
A térkép egyik oldalán a régió térképe található a kerékpározásra alkalmas utak és kimondottan biciklisutak jelölésével, a másik oldalon a Velencei-tó és a Vértes kerékpáros térképét helyezték el nagyobb felbontásban. A térképen a tájegységek nevezetességei is megjelennek.