Fehérvár Szépe és udvarhölgyei a Városházán

A Városházán köszöntötte a 2017-es Fehérvár Szépe – Fejér Megyei Hírlap Királynőjét, udvarhölgyeit és a tavalyi verseny győztesét Cser-Palkovics András polgármester. A lányok számára a verseny ugyan véget ért, de háziasszonyként több fehérvári rendezvényen résztvesznek majd és nagykövetei is lesznek a következő versenynek. 
2017.09.07. 13:02 |
Fehérvár Szépe és udvarhölgyei a Városházán

A Vörösmarty Színházban augusztus 26-án választották meg a Fehérvár Szépe – Fejér Megyei Hírlap Királynőjét. Reichert Karolinát, a verseny győztesét köszöntötte a Városházán dr. Cser-Palkovics András polgármester. A találkozón részt vettek az udvarhölgyek, Bozsoki Bianka Bernadett és Mészáros Réka, valamint a tavalyi verseny győztese, Dudás Patrícia is. A polgármester gratulált a helyezésekhez, és jókívánságait fejezte ki, hogy teljen a lányok előtt álló esztendő mosolygósan – ahogy az eredményhirdetés közben is –, és hogy meghatározó élmény maradjon az egész versenyfolyamat még nagyon sokáig.

Elbeszéléseik alapján a lányok jó élményeket szereztek egy jó közösségben, bensőséges, családias légkör alakult ki a versenyzők között. Mind a jelentkezést, mind az eredményeket illetően biztatás kíséri őket a kezdetektől a mai napig. A beszélgetésben elhangzott, hogy különböző rendezvényeken fogják majd képviselni a várost – ahogy ez két éve elkezdődött, a mindennapokban is folytatódnak, kamatoznak az elért sikerek, így a versennyel nem ér véget a szereplés. A szépségkirálynő végzős a Hunyadi János Szakgimnáziumban, Bozsoki Bianka Bernadett az ELTÉ-n tanul tanító szakon, Mészáros Réka pedig a dunaújvárosi középiskolát elvégezve a turizmus területén szeretne továbbtanulni. A találkozón szó esett többek között a jövőre rendezendő verseny propagálásáról, a nagyköveti szerepekről, valamint a protokollmegjelenések mellett a közösségért végzett munkáról.

A találkozón jelen voltak Juhász László és Molnár Tamás önkormányzati képviselők, akik a verseny folyamatában is részt vettek, valamint Nagy Zoltán Péter, a Fejér Megyei Hírlap főszerkesztő-helyettese.

Fehérvári színes

  1. Gitárok szemnek és léleknek

    Ha valaki nem ért a gitárokhoz, de értékeli a szépet, annak mindenképpen érdemes egyszer egy Soma-féle gitárt a kezébe fogni. Annak pedig, aki ráadásul még ért is ezekhez a gyönyörű hangszerekhez, nem csak ajánlott, hanem egyenesen kötelező is Somogyi József remekműveivel megismerkedni. Ő készítette el a Fezen-gitárt is, amelyre egy fogyatékossággal élő fiatalokat segítő felajánlás keretében december 7-ig lehet licitálni.

    2025.12.05.
  2. Rendhagyó irodalmi est a Nex Stop-ban

    A Líra könyvesbolt rendhagyó irodalmi estre várja az érdeklődőket December 7-én és 14-én 16 órától a Next Stop üzletközpontban. Ha úgy érzi, hogy örömmel megosztaná a legkedvesebb versét, ami Adventtel, Karácsonnyal, Krisztus születésével kapcsolatos, felolvashatja azokat.

    2025.12.05.
  3. Mikulás táncház

    December 6-án, szombaton 17 órától kézműves foglalkozással, népi gyermekjátszóval, mikulásváróval, tánctanítással és táncos mulatsággal várja a kicsiket és nagyokat a Malom utcai Táncház.

    2025.12.05.
  4. Családi programok a természetben

    Irány a hétvégén Fehérvárcsurgó azoknak a családoknak, akik szeretik aktív pihenéssel, a friss levegőn tölteni a szabadidejüket. December 6-án, szombaton rendezik a X. Gaja-völgyi Mikulás túrát, míg a Károlyi Kastély parkjában izgalmas séta indul, melyen a Mikulást is megkereshetik a gyerekek. Mindkét program a kastély felújított lovardaépületétől indul.

    2025.12.05.